Újbuda 80 éves!!!

Nyolcvan évvel ezelőtt a főváros legdinamikusabban fejlődő körzetének határait rajzolták körül a honatyák, amikor – másfél havi kemény vitát követően – egyebek mellett Budapest XI. kerületének megalapításáról is döntöttek. Az országgyűlés mindkét háza 1930. május 27-én elfogadta a „Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló XVIII. Törvénycikket”, amelynek értelmében négy új kerületet is létrehoztak. Közöttük a tizenegyediket, a korábbi Kelenföld-Lágymányos részből.

Újbuda 80 éves!!!

Budapest legnagyobb kerülete, az ország ötödik legnépesebb „települése”, több mint száznegyvenezer ember otthona – ez Újbuda, a mi városunk.

Szeretünk itt élni. Korántsem valami súlyosan mély tradicionális okból – jóllehet nem szűkölködünk történelmi emlékekben sem –, sokkal inkább városrészünk fiatalos lendülete miatt: azért, mert itt pezseg az élet, s mindig történik valami.

Újbuda 2010-ben 80 éves!! Egy kerület esetében épp csak, hogy serdülőkor. Amolyan sihederként pedig nem csoda, ha pátriánkat féktelen dinamizmus, nagy tervek, álmok, és szédítő lehetőségek jellemzik.

Újbudát nevezik a főváros nyugati kapujának is, s valóban: itt érik el Budapestet a Nyugat-Európából érkező legfontosabb utak és a Hegyeshalom felé tartó vasút is. Ám a városrész a főváros más részei felé legalább ennyire nyitott: a Pestet és Budát összekötő kilenc híd közül négy a kerületben található. Most tehát, amikor egy rövid, s legkevésbé sem teljes városnézésre invitáljuk az olvasót, mivel mással kezdhetnénk képzeletbeli túránkat, mint ezekkel, az emberek közötti kapcsolatok jelképévé vált műszaki alkotásokkal!

Hidak a Dunán

Budapest helye a térképen korántsem a véletlen műve. A Duna hazai szakaszán ugyanis a Gellért-hegy előtti törésvonal az első, ideális átkelő Dunántúl és az Alföld, Kelet és Nyugat között. A folyó itt szorost képez, ami a budai oldalon – a hegy hirtelen szakadó sziklatömbje miatt – szemmel látható, ám a sűrűn beépített pestin már kevésbé nyilvánvaló. Pedig a Dunától távolodva a pesti oldal is egyre magasabb, s – aligha gondolnánk – valahol a Kerepesi út környékén már csaknem eléri a Gellért-hegy csúcsának szintjét.

A Duna folyása mentén feljebb – a szigetek miatt – csak bajosan, többszöri vízre szállással lehetett volna az egyik partról a másikra juttatni az árut, lejjebb pedig – ahol az áttörés után megnyugodva lerakja hordalékát a folyam – nem is olyan rég még mocsaras árterek is nehezítették a kikötést.

A Duna Budapesten a Gellért-hegy előtt a legkeskenyebb. Nagyjából ott, ahol Sziklakápolna – amelyről később még szó esik – mélyed a Gellért-hegy oldalába.
A barlang előtt ível át a túlpartra Budapest egyik legimpozánsabb, s Újbuda mindenképpen legszemrevalóbb hídja. A mai nevén Szabadság híd a Honfoglalás ezredik évfordulójára, 1896-ra készült el, átadása a millenniumi ünnepségsorozat záróakkordja volt. Az akkor még Ferenc József nevét viselő híd szerkezetének utolsó szegecsét maga a császári és királyi felség illesztette a helyére.

A 333 méter hosszú és 20 méter széles rácsos szerkezetű híd korának egyik technikai bravúrja volt, tervezője Feketeházy János. Teljes egészében vasból készült, s ennek köszönheti kecses szépségét: az építéséhez felhasznált 4900 tonnányi vas nem csupán tartóelem, hanem egyben az esztétikai megjelenés meghatározója is. Főként két, a háborút átvészelt parti ívét ékítik szép öntöttvas díszek.

A Szabadság híd ugyanis ama kevés hídjaink egyike, amelyeknek legalább a part felé eső kapuit nem robbantották fel a visszavonuló német csapatok. Jóllehet így épen maradtak a híd vasrózsái, másfelől viszont – mert több mint száz évvel ezelőtt a hídépítés még nem számolt a téli útsózásokkal, s a hegesztéssel összefércelt háborús sérülések is segítettek a korróziónak– a 80-as évek derekán megroppant a híd egyik tartója. Azóta szigorú felügyelet alatt tartják az aggastyánt, s a villamosforgalmat is csak addig nem parancsolják le róla, amíg meg nem épül a 4-es metróvonal. A híd még szebb is lehetne, ha állnának a budai oldalon a háború után elbontott díszes vámépületei.

A Dunán pár száz méterrel lejjebb áll a Petőfi híd, Budapest alighanem legpuritánabb közúti hídja, igaz az általa lebonyolított forgalmat tekintve – főként a Lágymányosi híd megnyitásáig – az egyik legfontosabb átkelési lehetőség volt a Dunán. A hidat 1937-ben névadója, Horthy Miklós adta át a forgalomnak, látványos dunai dísz-szemle kíséretében.
Az utóbbi években esténként igencsak benépesül a híd budai oldala: a hídfőnél tanyáznak ugyanis a főváros szabadtéri diszkói – a Zöld Pardon, a Café Rió – és itt horgonyoz Budapest egyik kuriózuma, az ukrán kavicsszállító uszályból átépített Artemovszk38 szórakoztató komplexum is.

A Dunán lefelé haladva Budapest legújabb hídja következik, a 494,8 méter hosszú és 30,5 méter széles Lágymányosi híd. Újbuda valamennyi közúti hídja egy-egy pesti körúthoz csatlakozik, a Szabadság a Kis-, a Petőfi a Nagy, a Lágymányosi pedig a Hungária körúthoz. Ez utóbbi nyomvonalát 1874-ben jelölte ki a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A járműáradat – a budai oldal környékbeli lakosságának környezetvédelmi érdekeit figyelembe véve – dél felé derékszögben megtörő nyomvonalon hagyja el a hidat.

A kissé futurisztikus kialakítású híd (az alul elhelyezett reflektorok fényét tornyokra szerelt tükrök vetik az úttestre) jól illeszkedik a szép lassan 21. századivá formálódó környezetéhez. A híd valójában az osztrák-magyar közös világkiállítás gondolatának köszönheti létét: már épült, mikor végleg meghiúsult a rendezvény, így 1995. október 23-án átadták a forgalomnak.

Helmut Zilk bécsi polgármester 1986-os budapesti látogatásakor vetette fel egy 1995-ös közös világkiállítás ötletét, amelyet a két kormány elfogadott, majd a Kiállítások Nemzetközi Irodája hivatalosan is e városoknak ítélte a rendezés jogát, amitől azonban Bécs 1991-ben – népszavazást követően – visszalépett. A magyar fél először – a honfoglalás 1100 éves jubileumának fényét emelendő – az 1996-os egyedüli megrendezés mellett foglalt állást, utóbb azonban elvetette az egész tervet. Eközben azonban már épült a Lágymányosi híd, s formálódott a vásárterület, amelyet mellesleg már egy évszázaddal korábban is kiállítási célra szánt a Közmunkák Tanácsa. Újbuda tehát, ha világkiállítással nem is, de egy új híddal, hídfőjénél pedig modern egyetemi városrésszel és az Infoparkkal mindenképpen gazdagabb lett.

A híd pillérei Újbuda negyedik, egyben legrégebbi hídja, a Déli Vasúti Összekötő-híd mellé épültek. Ez utóbbi eredetije – a Szabadság hidat is építő – Feketeházy János tervei alapján készült, s 1876-ban adták át a forgalomnak. Azóta több alkalommal is teljesen átépült, a mai formáját a második világháború után nyerte. Ma is ez az ország legnagyobb forgalmú vasúti hídja: évente hetvenmillió tonnányi árut szállítanak a vonatok sínpárjain.

Újbuda vizei

A Lágymányosi és Petőfi híd közötti budai területen a 19. század végén, a Duna szabályozását követően, még tó terült el. A főváros millenniumi látványosságai közé tartozott Somossy Károlynak – a revü hazai császárának – itteni, „Konstantinápoly Budapesten” nevű lélegzetelállító varietéje. A tó szigetére és köré török környezetet varázsoló „Patyomkin-várossal” azonban kissé elszámították magukat a beruházók: kezdetben valóban turisták tízezreit vonzotta, ám két év múltán óriási bukással ért véget a vállalkozás.
A tavon egyébként – míg fel nem töltötték – úszóbajnokságokat is tartottak. A hely emlékét, hangulatát a vasúti töltéstől délre található, a Kopaszi-gát melletti öböl őrzi.

Újbudán azonban maradt állóvíz a Lágymányosi tótól függetlenül is – jórészt a téglavetés következményeként. A külföldiek Budapest egyik vonzerejének tartják a házak rengetegébe ékelődő zöld szigeteit, hangulatos parkjait. Közülük az egyik legkellemesebb – közvetlenül Újbuda központja, a Móricz Zsigmond körtér mellett – a Feneketlen-tó körüli liget.
Az egykori bányató persze nem feneketlen, átlagos mélysége csupán hat méter. Egykor oly gyorsan öntötte el a talajvíz, hogy a munkások csak szerszámaikat eldobálva tudtak a partjára menekülni.

A felszínieknél is többet köszönhet azonban Újbuda a mélyben rejlő vizeinek.
1853-ban egy kertész, a mai Tétényi út környékén ásott kutat, amelyből sós víz fakadt. A víz gyógyhatásúnak bizonyult, ezért a kútra még abban az évben ivó és fürdőintézetet telepítettek, amelyet először Hildegard, később Erzsébet névre kereszteltek. A létesítmény a 18. század végén élte fénykorát, amikor Ybl Miklós tervei alapján új szárnyakkal bővült. Ma pedig itt található a főváros legkorszerűbb gyógyintézménye, a Szent Imre kórház.

Nem sokkal a lágymányosi atyafi után, 1862-ben az őrmezei Lapos-völgyben állapította meg csalódottan egy gazda, hogy frissen ásott kútjának vize olyan keserű, hogy se ivásra, se öntözésre nem alkalmas. Tapasztalatát megosztotta egy nálánál jobb kereskedelmi vénával megáldott pesti posztókereskedővel, név szerint Saxlehner Andrással is, aki nem késlekedett felvásárolni az egész területet, kutak sorát ásatta és megvetette a Hunyadi János keserűvíz márka alapjait.
Az 1800-es évek végén már 140 kútból származó több mint hatmillió palacknyi keserűvizet exportáltak a világ legkülönbözőbb országaiba.

Újbuda gyógyvizei közül talán legfontosabb: a Gellért-hegy tövében fakadó, már az Árpád-korban is ismert forrásokat. A legenda szerint Szent Erzsébet, II. András lánya egy, a pestis ellen óvó gyógyintézményt működtetett itt. A török időkben már nyolcféle kór gyógyítására használták a források vizét, amelyeket Buda visszafoglalása után Sáros-fürdő néven emlegettek. Épült itt fürdőkastély is, ám a gyógyforrások fénykora a századforduló táján köszöntött be, amikor a főváros ezekre alapított grandiózus fürdő és gyógyszálló építését határozta el. Az építkezés nem nélkülözte a botrányokat: a háború miatt akadozott a munka, horribilis összegekbe került, a hazai vállalkozókat kiszorították az üzletből, ám a Szent Gellért az 1918-as megnyitásakor kétségtelenül Európa legkorszerűbb gyógyszállója volt s ma is Budapest legpatinásabb ilyen intézménye.
Érdekesség, hogy a szálló előtti Gellért teret lényegében egy gránit oszlop tartja, alatta ugyanis egy földalatti tó található. Innen szivattyúzzák a fürdőbe a gyógyvizet.

Védett hegyek

Ám Újbuda természeti értékei korántsem csak a felszín alatt rejlenek, nem szűkölködik a kerület hegyekben sem, melyek közül kettő is természetvédelmi terület.
A város kellős közepén utca-csápokkal szorosan körülölelt, a szirtjeivel 270 méterre magasodó Sas-hegy például olyannyira az, hogy csupán az év bizonyos szakaiban, ősszel és tavasszal látogatható. Akkor is csak kísérettel, aminek hála sikerült háborítatlanul megőrizni a főváros legjelentősebb természeti értékének kivételes geológiai, botanikai és zoológiai kincseit.

Újbuda másik védett hegye az egész főváros büszkeségét jelentő, meredeken a Duna fölé emelkedő, 235 méteres Gellért-hegy viszont szinte mindig hangos a kirándulók zajától. A csodával határos módon mégis akad itt is Magyarországon kizárólag ezen a helyen honos növényfaj.   

A hegy középkori neve Mons Pestiensis volt. A szláv eredetű pest szó barlangot (vagy kemencét) jelent, s a hegy oldalában nyíló, már az ősembernek is lakóhelyül szolgáló barlangra, későbbi remetelakra utal. A monda szerint Szent Iván, a jóságos remete itt gyógyítgatta a rászorulókat a barlangja előtt fakadó, s ma a Gellért fürdőt tápláló gyógyvízzel. A barlangot 1925-26-ban a Pálos szerzetesrend Sziklakápolnává alakította, Lurdy mintára, s jóllehet a háború után befalazták, mára – helyreállítva – újra teljes szépségében pompázik.

A mai nevét viszont Szent Gellért püspökről kapta a hegy. A valószínűleg lombard származású, Benedek-rendi szerzetes Szent Imre herceg, István fiának nevelője, az első magyarországi teológiai munka (a Deliberatio) szerzője. A trónon Szent Istvánt követő Péter második uralkodása idején keresztényellenes felkelés tört ki, a lázadók hazahívták az István által megvakíttatott Vazul fiait. Az eléjük tartó Gellértet a pogányok a mai Gellért-hegy alatti révnél megkövezték, talyigára rakták, s a szikláról a mélybe taszították.

Vértanúságának helyén ma impozáns szobor áll, amely alatt mű-vízesés csobog, amely egyike a Gellért-hegyre tervezett s valóban meg is valósult látványosságoknak. Az 1800-as években azonban álmodtak a hegyre drótkötélpályát, siklót, a szikla mélyéről a csúcsra vivő felvonót, víztározókból aláömlő óriás zuhatagot, s gróf Széchenyi István például még nemzeti Pantheont is. A nagy ívű tervezgetéseknek ma sem szakadt vége…

A hegy meredek oldalán kígyózó hangulatos sétányokról Budapest feledhetetlenül pompás látképe tárul a látogató elé, a panoráma azonban legtökéletesebben a hegy tetején álló Citadelláról letekintve bontakozik ki. A 220×60 méteres, ellipszis alakú erősség falai fenyegetően magasodnak, ám az építmény már a saját korában sem képviselt semmilyen katonai értéket. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után, 1854-ben inkább csak a lakosság megfélemlítésére építették, így viszont legalább nem veszett el csatában, csupán a kapu feletti, ma is torzóként álló falrészét bontották el jelképesen 1897-ben, a katonaság kivonulásakor.

Hasonlóan jelképes aktus volt 1992-ben a Budapest jelképét, a Szabadság szobrot – Kisfaludi Strobl Zsigmond 40 méterre a Gellért-hegy fölé magasodó pálmás angyalát – „őrző” szovjet katona elszállítása is. „Ő” most a nagytétényi Szoborparkban „lengeti zászlaját”, az M1-M7-es bevezető szakaszáról oda származtatott Osztapenko kapitánnyal együtt.

A Gellért-hegy egyébként egykor figyelemre méltó tudományos műszaki újdonságok színtere is volt. Itt épült 1815-ben Európa akkori legkorszerűbb obszervatóriuma, a mai Citadella helyén. Ez a Szabadságharc alatt elpusztult, mai utóda az Uránia Csillagvizsgáló.

A Habsburg-birodalomban 1833-ban a Gellért-hegyen építették az első „optikai telegráfot”, más néven „távirgányt” is. Az oszlopára szerelt három kar, éjjel pedig lámpa, megfelelő pozíciói szerint kódolt üzenetet nagy távolságból is el lehetett olvasni. Ha úgy tetszik, a mai Újbuda területén már akkor gyökeret vert az informatika…

Újbuda, az egyetemi város

Újbuda „egyetemi város”. Budapesten itt található a legtöbb felsőoktatási intézmény, a nappali tagozatos hallgatóik száma összesen 30 ezer.

Újbuda földje eredendően mezőgazdasági terület volt. A helyi lakosság szinte ősidőktől a szőlőtermesztésből élt, a 19 század derekától – kiváltképpen miután 1875-ben a filoxéra gyakorlatilag végzett a szőlőültetvényekkel – pedig egyre meghatározóbbá vált a haszonkertészet. Nem csodálható tehát, hogy már 1860-ban Vincellér és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet nyílt a Gellért-hegy déli lejtőjén, amely 1894-ben – Magyar Kertészeti Tanintézetté fejlesztve – a kerület első felsőoktatási intézményévé lett.

Újbuda legnagyobb felsőoktatási intézménye azonban a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem. Jogelődje az 1782-ben(!) alapított felsőfokú mérnökképző (Institutium Geometrico-Hydrotechnicum). Az 1844-ben alapított Ipartanodával (1850-ben) történt összevonása után, 1856-tól – József nádor nevét felvéve – már „Polytechnicum”, majd 1871-ben, a világon elsőként, „műszaki egyetemi” rangot kap.
Impozáns duna-parti épületegyüttesének kapuit 1909-ben maga Ferenc József nyitotta meg. A József Műegyetem az akkori Európa legkorszerűbb és – 1760 hallgatójával – a legnagyobb egyeteme volt. Ma is az ország legnagyobb egyeteme: több mint 19 ezer magyar és külföldi hallgató koptatja padjait.

Ekkora diáktömegnek persze szűkösek lennének az egyetem régi falai, jelentősen javult azonban a helyzet az Infopark melletti új épület átadásával. Ez utóbbi helyen található az Eötvös Lóránd Tudományetem két hipermodern épülete is, így ez a környék ma a hazai felsőoktatás legjelentősebb bázisa.

Újbudán talált egykor otthonra a hazai szellemi életnek talán a legtöbb kiválóságot adó Eötvös Collegium is, amelyet 1895-ben alapított báró Eötvös Lóránd a párizsi Ecole Normale Supérieure mintájára. Francia szellemiségű tanárképző intézmény volt, kitűnő képességű, elsősorban vidéki fiatalok számára. A kollégium 1910-ben költözött a Gellért-hegy oldalán található mai épületébe, a háború után, 1948-ban azonban gyakorlatilag megszűntették. Falai között csak tíz múlva indult újra – szakkollégiumi keretek között – az oktatás, 1991-ben pedig ünnepélyesen rehabilitálták.

Újbuda felsőoktatását azonban a „korszellem” is befolyásolja. A Villányi úti egykori Tanácsakadémia épületében 1996 óta működik az Általános Vállalkozási Főiskola. Már több száz hallgató szerzett itt főiskolai szintű közgazdász végzettséget.
Az üzleti tudományok kútfője a School of Economic Studies is, a Számalk épületében. Itt a hallgatók – tanulmányaik végén – a University of Hertfordshire teljes értékű diplomájához jutnak. Ehelyütt található továbbá a Gábor Dénes főiskola is, amely a hazai távoktatási rendszer kidolgozásának úttörője. A Gábor Dénes Főiskolára ma összesen 12 ezren „járnak”, negyedük a nappali tagozatos hallgató.

A csúcstechnológia gyökerei

Miként az a nagy, dinamikusan terjeszkedő világvárosok fiatal kerületeire jellemző, Újbuda ipara is roppant gazdag. Területén a századfordulót követően kezdtek gomba módra szaporodni a gyárak és üzemek, s noha ez a kerület sem kerülhette el a felszabadulás utáni iparfejlesztés torzulásait, mindmáig megőrizte legfontosabb sajátosságát, hogy itt mindig elsőként jelent meg az adott kor csúcstechnológiája.

Persze nem hiányzott a könnyű-, a vegy, a mezőgazdasági-, vagy az élelmiszeripar sem. Egyebek között 1914-ban költözött ide a Pesten leszerelt Hengermalom, itt működött az ország egyik legnagyobb textilipari kombinátja, Goldberger 1922-ban alapított szövő-, majd 1926-ban a fonógyára is – ezek a szocialista „keresztségben” utóbb Pamutnyomóipari Vállalat Kelenföldi Textilgyára nevet kaptak –, s 1910-ben kezdett termelni a környék legnagyobb ipari létesítménye, a Lágymányosi Dohánygyár.

A korszerű nagyipar története azonban Röck István gépgyárának 1897-es ide költözésével kezdődött. Itt dolgozott Csonka János, a Műegyetem műhelyének vezetője, aki (Bánki Donáttal) a karburátor feltalálásával írta be nevét (már 1893-ban) az automobilizmus egyetemes történetébe. Ő készítette az első motoros járművet Magyarországon (levélbegyűjtő motoros triciklit a Posta számára, 1900-ban) és megalapította a Csonka János Gépgyár Rt.-t, a későbbi Kismotor és Gépgyárat.
Gyártottak azonban a mai Újbuda területén repülőgépeket is: a Magyar Léghajó és Repülőgép Rt. 1915-ben Albertfalvára települt üzemében egyebek közt hidroplánokat, a (Közlekedési Múzeumban is látható) Brandenburg repülőgépet, saját fejlesztésű katonai típusokat készített. Az iparág hazai szárnyalásának a trianoni békediktátum vetett véget.

A húszas évekre tehető a jövőt tekintve meghatározó információtechnológia megjelenése Újbudán. Az 1911-ben alapított Deckert és Homolka-elektronikai cég utódaként 1914-ben kezdett termelni az Ericsson Magyar Villamossági Gyár, amely később (1937-ben), már, mint Standard Villamossági Rt., a hazai telefon-, rádió- és adóberendezés-gyártás egyik bölcsőjévé vált. Egyebek mellett itt készültek az ipari műemléknek nyilvánított lakihegyi rádióadó-torony berendezései is. Az államosítás után Beloiannisz Híradástechnikai Gyárra (BHG) átkeresztelt vállalat új fejlesztései is jelentősek voltak, mikrohullámú technikával is bővült a termékpalettája, ám a szovjet piacra szállított, hatalmas mennyiségű, ám korszerűtlen elektromechanikus kapcsolóközpontok (ATSZK) gyártásával a cég elvesztette versenyképességét.
A magyar ipar egyik sikertörténete kezdődött, amikor a Juhász testvérek 1921-ben megvásároltak egy csődbe ment kis céget, a Gamma Műszaki rt.-t. Juhász István nem sokkal később már az egyik leggazdagabb (és egyben legszínesebb egyéniségű) hazai gyáriparos. Mesés gazdagságát cége fő termékének, az úgynevezett lőelemképzőnek köszönhette, ami egy elektromechanikus elemekből összeállított analóg számítógép volt. Az automatikusan működő berendezés roppant gyorsan határozta meg a támadó repülőgépek megsemmisítéséhez szükséges lőelemeket, négy összekapcsolt ágyút vezérelt, s a korabeli légvédelmi rendszereknél nagyságrendekkel hatékonyabb volt. Több mint ezer darab készült belőle és 1940-re már az egyik legfontosabb hazai exportcikké vált, a svájci és a svéd hadseregben – kicsit módosítva – még az ötvenes évek elején is hadrendben volt.
A cég 1935-től foglalkozott optikai cikkek gyártásával, a háború után 1962-ig egyebek közt mintegy 170 ezer Pajtás fényképezőgépet készítettek. Az optika helyét később – több profilváltás után – nukleáris és orvosdiagnosztikai műszerek vették át. A gyár privatizálva, több egységre bontva, ma is működik.

A tudás társadalma felé

A rendszerváltást követően azonban újból visszatért Újbudára az Ericsson név is. A svéd cég közép-európai fejlesztési központját költöztette a Petőfi- és a Lágymányosi-híd közötti területen ma is folyamatosan épülő Infopark mellé.
A Parkban található – egyebek közt – az IBM és a Hewlett-Packard képviselete, s irodát működtet itt például a Panasonic és az Epson cég is. A távközlést is több cég  képviseli. Ablakaikból átlátni a területileg ugyan nem az Infoparkban épült, ám onnan mindössze néhány száz méterre álló T-Mobil székházra, a mintegy négymillió előfizetőt számláló vezető hazai mobilszolgáltató főhadiszállására.

Nincs még egy kerülete a fővárosnak, amelyben ilyen sok számítástechnikai és kommunikációs vállalkozás működne. Azaz ma Újbuda a hazai informatikai élet központja: a legjelentősebb cégeknek otthont adva, amolyan virtuális hidat képez az Európa jövőjét jelentő, tudásalapú társadalom felé.