Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

22 milliárdos büdzsé 2010-ben

(2010.02.10. Szerda)
Újbudán már elfogadták az idei költségvetést

22 milliárdos büdzsé 2010-benNem választási költségvetést terveztünk, vagyis nincs a sorok között olyan tétel, amely bár jól hangzik, nem lehet megvalósítani, kezdte a költségvetésről szóló bevezetőjét Molnár Gyula polgármester a február elsejei rendkívüli testületi ülésen.
Noha Újbudát is érintik az országos szintű megszorítások, a kiesett állami támogatást ellensúlyozza a megnövekedett fővárosi forrás, valamint a tervezett helyi adóbevétel. Mint a polgármester elmondta, nem kell arra számítani, hogy ebben az évben csökkenne a kerületben az építményadó, az iparűzési adó, vagy az autók után fizetendő súlyadó bevétele. Molnár Gyula az idei gazdálkodási tervek közül kiemelte a legfontosabb célokat: a környezetvédelmet, amelyre 200 millió forint, azaz a teljes büdzsé egy százaléka jut, a közbiztonság további megerősítését, a kerületben élő csaknem 40 ezer idős életminőségét javítani hivatott 60+ programot, valamint a kulturális városközpont projektet. Mindezeken felül a szociális támogatások köre is bővül: folytatódik a fiatal lányok méhnyakrák elleni beoltása, valamint az Út a munkához program, és a közalkalmazottak számára biztosítják a változatlan összegű cafeteria keretet.
Nem várható új adóteher bevezetése. A vagyongazdálkodás területén a költségvetés mintegy tíz százalékát teszi ki a tervezett értékesítések volumene. A panel és az öko program támogatására a tartalékból jut pénz, a lakás-felújítási alap pedig nagyjából megegyezik a tavalyi összeggel.
Az Önkormányzat gazdálkodásában egyébként a teljes büdzsé mindössze 8–10 százaléka jelent mozgásteret a politikusok számára, hiszen a kötelező feladatok többnyire meghatározzák a kiadási oldalt. A legnagyobb tétel ezek közül az oktatás.
A tervezetet előterjesztő Molnár Gyula összességében stabil, kiszámítható, biztonságosan működő intézményhálózatot garantáló költségvetésnek nevezte az ideit, amelybe az eddigiekhez hasonlóan most sem terveztek hitelfelvételt. Az ellenzék nem szavazta meg a teljes tervezetet, a változtatásokra irányuló módosító javaslataikat pedig a testület egy kivétellel elvetette. Húszan igent mondtak Kupper András Fidesz-frakcióvezető javaslatára, így ebben az évben a Biztonságunkért Alapítvány – civilek által létrehozott, a kerületi rendőrséget támogató – a tervezettnél 40 millió forinttal több pénzt kap az Önkormányzattól. Újbuda költségvetése fővárosi viszonylatban is igen korán született meg, 2010-ben mintegy 22 milliárd forintból gazdálkodik az önkormányzat. Molnár Gyula polgármester kiemelte: ez a költségvetés 2500 közalkalmazottnak és családjuknak, valamint 140 ezer Újbudán élőnek jelent a kerületben stabil és kiszámítható jövőt.

B.A. – P.T.

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.