A XI. kerületi Rendőrkapitányság és Újbuda Önkormányzata közösen, április 25-én hetedik alkalommal rendezte meg a Szent György-napi jótékonysági bált a Gellért Szálló és Gyógyfürdő aulájában, melyet a kerület egyik kiemelkedő társadalmi eseményeként említhetünk.
– A bál bevételéből a XI. kerületi Rendőrkapitányság a kapitányság dolgozóinak többletterhelését elismerő alapot képez, amellyel az elvándorlásnak kívánunk gátat szabni, a reménybeli új kollégák számára pedig vonzóbbá tenni a sok áldozatot követelő rendőri munkát. Mindezzel egy még biztonságosabb, még élhetőbb Újbuda érdekeit kívánjuk szolgálni – mondta dr. Balázs Norbert, Újbuda rendőrkapitánya.
Hozzátette, köszönettel tartozik a polgármesternek és az Önkormányzatnak azért a kiemelkedő segítségért, amit a kapitányság dolgozóinak és családjuknak nyújtottatok az elmúlt év során is. Mint mondta, az ilyen mértékű segítség rendkívül ritka, ezért a kerületi rendőri állománynak kiemelkedő jelentőségű.
Ezért is tapasztalható az, hogy egyre több olyan jól felkészült, tapasztalt, budapesti kötődésű kolléga van, aki az újbudai kapitányságra kérte az áthelyezését, mert híre ment annak, hogy ebben a kerületben a lakosság jelentős részre megbecsüli a rendőri munkát.
Ennek pedig egyik eredménye az, hogy gyorsabban, hatékonyabban tudják azt a szolgáltatást nyújtani, amit a jogszabályok és a lakosság elvár tőlük.
A bál sikerét jelzi, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet ellenére is az elmúlt évekhez képest sok támogató jött el. A bálon – annak jelentőségét kiemelve – megjelent dr. Bencze József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Tóth Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője is. Lapunknak elismeréssel szóltak a kerületi rendőrség munkájáról és erről a jótékonysági akcióról is. A megnyitóbeszédet Molnár Gyula polgármester és dr. Balázs Norbert kerületi rendőrkapitány tartotta, majd a TOP-COP SECURITY Zrt. vezérigazgatója, Dr. Fábián Péter által alapított „Kerület rendőre 2008” díjat vezetői javaslatok alapján a következő, hivatásos állományú rendőröknek adták át:
Vida Teodóra főhadnagy, a hivatal főügyeletese;
Dr. Nemes Lilla hadnagy, Vizsgálati Osztály,vizsgáló;
Jánosi Gabriella százados, Gazdaságvédelmi Alosztály, kiemelt főnyomozó;
Bátkiné Mészáros Gyöngyi főtörzs zászlós, Igazgatásrendészeti Osztály, szabálysértési segédelőadó;
Murber Gábor zászlós, Közrendvédelmi Osztály, körzeti megbízott;
Csorba György zászlós Közrendvédelmi Osztály, körzeti megbízott.
A dolgozók között előzetesen kisorsolták és az estélyen átadták a TUI Utazási Iroda és a Neckermann Utazási Iroda ajándékait is. A jótékonysági bálon a jó hangulatról neves előadóművészek gondoskodtak.
A Hold Tündérei fátyoltáncot jártak, a nyolcszoros világbajnok Rippel fivérek, a Moulin Rouge sztárjai kápráztatták el a közönséget, majd Bárdos László és zenekara gondoskodtak a talpalávalóról.
R. Ré