Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

Kiállítás az Újbuda Centerben

(2010.05.07. Péntek)

modell- és makett showA bevásárlóközpont először csak egy csendes vasútmodell-kiállítást tervezett, a szervezőknek azonban olyannyira megindult a fantáziája, hogy végül négyezer négyzetméternyi terület telt meg olyan izgalmas programokkal, melyek közül a vitrinek nézegetése a legtriviálisabb elfoglaltságnak számított. A közlekedési show-n földön, vízen, levegőben száguldoztak a távirányítású modellek, a kicsik gokartpályán tanulták a KRESZt, a közönség pedig igazi gőzzel hajtott mozdonyt is láthatott.

A háromnapos rendezvényt a Honvédség díszbemutatója nyitotta meg. A katonák látványos alaki felvonulása és fegyverpörgetése után a programok már az épület felső szintjén folytatódtak. A hatalmas terembe lépve végeláthatatlan terepasztalmező tárult a szemünk elé, ahol a miniatűr vasúti kocsiktól a hatalmas kerti mozdonyig, minden elképzelhető síneken futó járművet felvonultattak a kiállítók. Náray Judit, az Újbuda Center marketingvezetőjétől azt is megtudtuk, a 3700 négyzetméteres kiadatlan felső szint adta az ötletet, hogy egy igazán grandiózus rendezvényt szervezzenek a modellek és  makettek köré.

– Magyarországon egyedülálló kiállítást sikerült tető alá hoznunk a Láng Vasútmodellező Szakkör segítségével, hiszen a járműmodellek bemutatását a biztonságos közlekedésről és a balesetek megelőzéséről szóló kampánnyal egészítettük ki – számolt be a színes programokról a szervező.

A parkolóban a kicsik gokart pályán ismerkedhettek meg a forgalmi alapszabályokkal, KRESZ-tesztet tölthettek ki, és elsősegélyt nyújtani is megtanulhattak a Vöröskereszt munkatársaitól. A rendezvényre mentő-, rendőr- és tűzoltóautó is kivonult, hogy a gyerekek minden részletét feltérképezhessék az izgalmas járműveknek, a nagyobbak pedig a kézzel hajtható hajtányt próbálhatták ki a parkolóban felállított sínpályán. A hétvégi tárlaton több száz makettet, köztük egy repüléstörténeti gyűjteményt is megtekinthetett a közönség. A legnagyobb érdeklődés a távirányítású autókat, hajókat, repülőket és helikoptereket övezte.

Tekintse meg a rendezvényen készült videókat:

 


Forrás: Újbuda újság

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.