Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

Huszadszor fortyogott a bográcsokban a lé

(2008.09.01. Hétfő)
Hal a gazdagréti tortán

Nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők legjobb helyi főzőversenyét tudhatjuk magunk mögött. Minden húsz évvel ezelőtt kezdődött, amikor az ÚjbudaTV elődje, a TV11 közösségi televízió meghívta a gazdagrétieket egy közös mulatságra. Azután évről évre egyre többen vettek részt az őszköszöntő pikniken, és már nem csak gazdagrétiek. Idén már közel 80 bográcsban készült az ízletesebbnél ízletesebb lakoma. A nevezők féltve őrzött családi receptjeikkel indultak, hogy elvigyék a hat helyezés és a három különdíj egyikét.
Torta, pezsgő és több mint félmillió forintos nyeremény várta a résztvevőket és a nyerteseket a 20. Gazdagréti Halászléfőző versenyen, amelyet még a szemerkélő eső sem tudott elmosni. Sőt: az időjárás kihívásával rendületlenül nézett szembe mindenki. Amíg reggel vártuk a késve érkező tűzifát (a szállító sokszorosan kért elnézést a késlekedésért), előkerültek a finom borok, a pogácsák, a tepertő, a lila hagyma és más harapnivalók.
Persze a hidegben jólesett a házi pálinka, de nem csak ez hozta meg a jókedvet, merthogy az már az első érkezőkkel együtt jött. Ha csak két embert számolunk egy bográcshoz, már akkor is sokan voltunk, de többnyire baráti társaságok, munkatársak fogtak össze, hogy megfőzzék a legfinomabb halászlevelet, de voltak olyan „renitensek” is, akik pörköltöztek, gulyást dobtak össze. Mások leleményes tábori felszerelésükkel a biztonság kedvéért rántott húst is készítettek. Molnár Gyula polgármester 400 kiló halat vásárolt be a főzéshez, de az esemény nagyságrendjét az is mutatja, hogy 50 mázsa fa is elfogyott. A büfében pedig nemcsak sültkolbászhoz, kürtöskalácshoz, helyben sütött réteshez juthattunk hozzá, de azoknak, akik nem indultak a versenyen, csak nézelődni jöttek, az évfordulós alkalomból, mindössze 200 forintért mérték a halászlevet, amelyből a nap végére 520 tányérral adtak el. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy korlátozni kellett az elvihető mennyiséget, mert volt, aki 15–20 adagot szeretett volna betárazni a mélyhűtőjébe, nyilván az ínségesebb időkre. A nagy kondér mellett igazi profik, Halász István, a Hemingway és Vaskó Róbert, az Újbudaterasz étterem séfjei álltak.
A gazdagréti idősek házából Gadácsi Miklós önkormányzati képviselő hívta meg a nyugdíjasokat halászlére, rétesre és borocskára. Sokan közülük a Gazdagréti Közösségi Ház által szolgáltatott ABBA zenéjére táncoltak, romantikus hangulatban idézték fel fiatal éveiket. Később Balázs György önkormányzati és Józsa István országgyűlési képviselő házhoz vitt a még ébren maradt időseknek a Kulcsár János, a Feneketlen-tavi Horgász Egyesület elnöke által készített halászléből. Ennek egyébként már több mint tízéves hagyománya van, és Kulcsár János a pontyon kívül a saját maga által fogott halakat is mindig belefőzi a halászlébe, a fűszerezés pedig „titkos” recept alapján történik. Balázs Norbert, Újbuda rendőrkapitánya az ÚjbudaTV munkatársaitól fair play díjat kapott, merthogy a rendőrkapitányság csapata is indult a versenyen, de ő zsűritagként, saját munkatársai halászlevét nem pontozta. Idén több mint fél millió forintnyi nyereményt oszthattunk szét a díjazottak között a kerületi vállalkozók, országgyűlési és önkormányzati képviselők jóvoltából. Az eseményt pezsgős koccintással és a „halas torta” felvágásával zártuk.
A közel 300 pohár pezsgőt Lakos Imre alpolgármester és a Hemingway étterem vezetői biztosították. Az ünnepi tortát Lábodi Attila főcukrász készítette el. A torta, az Újbudaterasz vendéglő, cukrászda és önkiszolgáló étterem ajándéka volt. Külön köszönet a Főnix mentőszolgálatnak, Horváth Károlynak, hogy a zsűrizés mellett, ellátta a könnyebb sérülteket is, akik a hagyma és a hal helyett, az újukat kezdték szeletelni.

Vincze Kinga

A ZSŰRI ELNÖKE:
Kulcsár János, a Feneketlen-tavi Horgász Egyesület elnöke

A ZSŰRI TAGJAI:
Halász István, a Hemingway étterem séfje,
Balázs Norbert, Újbuda Rendőrkapitánya,
FőnixMed Zrt. képviseletében Horváth Károly,
dr. Helik Ferenc, a Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság helyettes főállatorvosa,
Vaskó Róbert, az Újbudaterasz étterem konyhafőnöke,
Kelemen György, a Kelenvölgyi Kék-tó horgászmestere.

 

Újbuda rendőrkapitánya a zsűriben_b
Újbuda rendőrkapitánya a zsűriben

A gazdagréti halászléfőző versenyen Újbuda minden városrésze képviseltette magát_b
A gazdagréti halászléfőző versenyen Újbuda minden városrésze képviseltette magát

ABBA- You are the Dancing Queen_b
ABBA: You are the Dancing Queen

Halpucolás_b
Halpucolás

A II. helyezett és különdíjas Gadácsi Miklós önkormányzati képviselőnek (pólóján a Szomszédokkal) Józsa István országgyűlési képviselő gratulál_b
A II. helyezett és különdíjas Gadácsi Miklós önkormányzati képviselőnek (pólóján a Szomszédokkal) Józsa István országgyűlési képviselő gratulál

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.