
A XI. kerületi Rendőrkapitányság jelenti.
Kattintson ide a galériáért!Zsombor György, a magyar polgárőrmozgalom egyik alapítója, meghatározó személyisége, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének Örökös Tiszteletbeli elnöke hosszú és súlyos betegség után, 54 éves korában elhunyt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a polgárőrmozgalmat. Zsombor György volt az első, aki 1988-ban polgárőrszervezetet hozott létre Nagytétényi Védegylet néven, és ő alapította a Polgárőr Magazint is. 1991-ben alakult meg az Országos Polgárőr Szövetség, Zsombor Györgyöt akkor választották a szervezet budapesti testületének elnökévé. 2007-ben mondott le erről a posztjáról, ám az országos szövetség alelnökeként tovább tevékenykedett. Klimstein László, az újbudai Polgárőr Egyesületek koordinációs bizottságának elnöke lapunknak így nyilatkozott: – 1990-ben a polgárőrség megalakulásának kapcsán ismerkedtünk meg. Ő akkor már budapesti szinten polgárőrvezető volt. Mondhatni, hogy az egész polgárőrség ötlete tőle származott. Úgy gondolta, be kell vonni a civil szférát, a lakosságot a hatékonyabb közös fellépésért a romló közbiztonság visszaszorítására. Ennek nagyon jó alapot biztosított az éppen abban az időben született egyesületi törvény. 1991-ben már 223 polgárőr egyesület volt Magyarországon. Az Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetségéből lett az Országos Polgárőrszövetség, amely ma is létezik. A XI. kerülethez mindig is nagyon erős szálak fűzték, részben azért, mert az elsők közt alakult meg itt a polgárőr egyesület, részben pedig azért, mert később rendőrségi főmunkatársként dolgozott Újbudán. Két gyermeke boldogulását elősegítő édesapa volt, akinek a család mindig fontos szerepet játszott az életében. Teljes odaadással, szakmai megalapozottsággal végezte könnyűnek egyáltalán nem mondható, roppant szerteágazó munkáját, és mindig vállalata a véleményét. Rendszeresen járta az országot, a kisebb egyesületekhez is eljutott, és mint az országos szövetség alelnöke lelkiismeretesen foglalkozott az ottani személyes problémákkal is. Folyamatos és magas szintű jó kapcsolatokat ápolt a különböző nagyobb cégekkel is, amelyekkel a munka összehozta a polgárőröket, mint például a vízművek vagy a csatornázási művek. Őriztünk vízgyűjtő kutakat, játszótereket, parkokat. Rendőrségi főmunkatárs is volt, értékelő-elemző bűnmegelőzési főelőadó, független önkormányzati képviselő, kábeltévés újságíró, szerkesztő-riporter.
Megrendülten emlékezünk rá.