Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

Újbuda Rendőrkapitányságának tájékoztatója

(2009.11.12. Csütörtök)

Újbuda rendőrkapitányának tájékoztatása szerint sikerült elfogni az elmúlt időszak egyik legsúlyosabb rablássorozatának elkövetőjét. A rendőrkapitány tájékoztatóját az alábbiakban olvashatják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

dr. Balázs Norbert - rendőrkapitányKattintson ide a galériáért!Tájékoztatom Önöket, hogy az elmúlt időszak egyik súlyos rablás sorozatának elkövetőjét sikerült elfogni és eljárás alá vonni, valamint vele szemben bizonyítni a terhére rótt bűncselekményeket.

2009. áprilisának közepén a XI. kerületben, a 41-es villamos vonalán egy rablás sorozat indult meg, melynek során 2009. júliusáig összesen közel húsz rablást követett el ismeretlen tettes, 10 év körüli gyerekek sérelmére.

Az eljárás során az elkövetőt sikerült beazonosítani, majd megkíséreltük felkutatni, mivel ismeretlen helyen tartózkodott - elrejtőzött a rendőrség elől - így a felkutatása tett kísérletek eredménytelenek voltak.

2009. július 28.-án, egy hosszas megfigyelés sorozat eredményeként a 20 éves Sz. Imrét a rendőrök tetten érték egy újabb rablás elkövetése közben.

Az elfogást követően az elkövető, hogy mentse a bőrét, a testvére nevét diktálta be és csak előzetes letartóztatásba helyezés során mondta el a valódi adatait.

A nyomozás során megállapítottuk, hogy a büntetett előéletű gyanúsított - bizonyíthatóan - 17 esetben követett el kerületünkben és közvetlen határain gyermekek sérelmére rablást.

Az elkövető 2009. július 28.-óta előzetes letartóztatásban van.

Jelenleg is vizsgáljuk, hogy milyen más bűncselekményeket követhetett el.

Ez úton is köszönetet mondok Fedor Zsolt nyomozó és Lányi Zsolt osztályvezető kollégáimnak, akik a Dél-Budai Bűnügyi Régión belül, gyors és hatékony felderítő munkát végeztek.


Budapest, 2009. november 12.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.