Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kattintson ide a galériáért!Szeptember 16-án, szerdán 16 óra körül egy férfi, aki felmászott a Szabadság-híd tetejére, felhívta a rendőrséget és közölte, hogy öngyilkossági szándéka nincsen, de ezzel a figyelemfelkeltő akcióval tiltakozik a jelenlegi politikai vezetés ellen, illetve nagyobb nyilvánosságot szeretne kapni. Tekintettel a balesetveszélyes helyzetre és a szabálysértésre, a híd lezárása azonnal megtörtént, majd a tűzoltók sérülésmentesen emelőkosárral lehozták az elkövetőt 16 óra 45 perckor.
A híd ürítése és zárása miatt a XI. kerületi Rendőrkapitányság utcán szolgálatot teljesítő járőreiből 7 kollégát kellett a feladatra átcsoportosítani, akik ez idő alatt a kerület más részein próbáltak volna meg bűncselekményeket megelőzni, vagy állampolgári kérésre segítséget nyújtani.
Komoly problémát jelentett a Budapesten közlekedőknek, hogy az eset miatt forgalmi dugó keletkezett.
Az elkövetővel kapcsolatban megállapítást nyert, hogy vele szemben a Kecskeméti Városi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ettől függetlenül a helyszínre érkezett mentőorvos az elkövetőt kórházba szállította a pszichiátriai osztályra vizsgálat és megfigyelés céljából.
Az elkövetővel szemben feljelentést tettünk garázdaság szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
T i s z t e l e t t e l :
dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető