Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

Növekedett a kapitányság létszáma

(2009.10.01. Csütörtök)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

dr. Balázs Norbert - rendőrkapitányKattintson ide a galériáért!Örömmel tájékoztatom Önöket arról, hogy a XI. kerületi Rendőrkapitányság létszáma 2009. október 01. óta az alábbi módon növekedett.

7 új egyenruhás kolléga érkezett, akik közterületen látnak el szolgálatot.
5 új jogászi végzettségű kolléga felvétele történt meg, akik rövidesen hivatásos állományúvá vállnak és bűnügyi szakterületen kezdik meg munkájukat.
5 közalkalmazott és köztisztviselő kollégánk, a megfelelő iskolák elvégzését követően hivatásos állományú lett.
3 fő gyakorlott, bűnügyi területen dolgozó kolléga kérte áthelyezését kapitányságunkra és kezdték meg munkájukat Újbudán.

A fenti változások miatt lehetővé vált a nyomozók munkáját átszervezni, így minden nap 16.00. és 04.00. óra között további 2 vagy 4 fő közterületen lát el szolgálatot, melynek célja, hogy bűncselekmények elkövetőit megfigyeljék, azokat tettenérjék és elfogják.

Megjegyzem, hogy ennek a fejlődésnek a részbeni oka az, hogy a Tisztelt Képviselő testület lehetővé tette, hogy kollégáimat anyagilag támogassunk, ezért köszönetet mondok a mind Polgármester Úrnak, az Alpolgármestereknek és a kerületi képviselőknek is.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.