Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

dr. Balázs Norbert r. alezredes, kapitányságvezető beszámolója. 2008.

(2009.01.22. Csütörtök)

dr. Balázs Norbert - rendőrkapitányKattintson ide a galériáért!Újbuda, a maga 33. 47 négyzetkilométeres méretével Budapesten – terület szempontjából – a második, lakosságát tekintve pedig – kb 137. 000 fő – az ország ötödik legnagyobb városa lenne, vagyis a főváros kerületei közül ez a legnépesebb. Újbudát joggal illeti meg „a főváros nyugati kapuja” titulus, hiszen ide futnak be az ország nyugati, északnyugati és délnyugati területeiről érkező főutak, vasutak. Budapest közúti hídjából három, a Szabadság, a Petőfi és a Lágymányosi a XI. kerületből kiindulva íveli át a Dunát.

Újbuda bűnügyi-közbiztonsági helyzetét alapvetően befolyásoló körülmények:

Újbudán a 6 nagy lakótelepén kívül több családi és hétvégi házas övezet (negyed) található.
A lakótelepeken – és a kerület más közterületein – egyes becslések szerint éjszakánként több tízezer személygépkocsi parkol őrizetlenül. A gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésére specializálódott bűnözői csoportok többek között ezért részesítették előnyben – más kerületekkel szemben – Újbudát az elmúlt években.

Az elmúlt néhány évben Újbuda rendkívül látványos fejlődésen ment keresztül. A kerület bűnügyi-közbiztonsági helyzetét befolyásolni képes legfontosabb beruházások közül kiemelést érdemel az elmúlt években átadott Nádorliget, a Tölgyes, a Tóváros és a Kondorosi lakóparkok, továbbá az Albert ház, hiszen ezek összesen mintegy 1400-1500 (új) családnak biztosítanak lakhatást (2006-os adatok alapján Újbudán 71. 651 lakás volt). Ez azt is jelenti, hogy ugrásszerűen nőtt a betöréses lopások miatt veszélyeztetett objektumok, illetve e lakóparkok környékén parkoló további több száz, a gépjárművekkel kapcsolatban elkövethető bűncselekmények miatt védelemre szoruló személygépkocsik száma.

Nagy átmenő forgalmat terhel a kerületre az M1-M7 autópályák bevezető szakasza, a Budaörsi út, a Balatoni út, a Dél-budai tehermentesítő út és a Budafok irányából bejövő 6-os út. A kiváló menekülési lehetőséget biztosító fejlett úthálózat, a jó közlekedési infrastruktúra a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése céljából a kerületbe érkező bűnözőket segíti, mert – akár tömegközlekedési eszközzel – akár más jármű segítségével, a kerület rövid idő alatt, több irányban hagyható el. Újbuda közlekedési helyzetét 2008-ban, továbbra is jelentős mértékben meghatározták a 4-es metró építésével kapcsolatos útlezárások.

A Gellérthegy és környéke a főváros egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. A turisták nagy számához képest elenyésző az a néhány vagyon elleni bűncselekmény (zseblopás, rablás, gépkocsi feltörés, gépkocsi lopás), amelyet a Citadellát és közvetlen környezetét vadászterepnek tekintő bűnözők követnek el. A terület, illetve az oda látogató hazai és külföldi turisták védelme, biztonsága azonban – a kedvező kriminálstatisztikai mutatók ellenére – elsősorban az idegenforgalmi szezonban jelentős erőket köt le részünkről.

Továbbra is sok munkát igényel az Újbudán működő „egyetemváros” és a kerületben működő alsó, közép és felsőfokú oktatási intézmények több ezer diákja.

A BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a főváros bűnügyileg egyik legfertőzöttebb területén látják el szolgálatukat, hiszen az ismertté vált, közterületen elkövetett bűncselekmények számát tekintve az elmúlt évtizedben minden évben dobogós, vagy ahhoz közeli helyen „végzett” a kapitányság a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyi szervei közötti összehasonlításában. A többi kerülethez hasonlóan, 2008-ban a legtöbb munkát továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények, illetve azok elkövetői okozták. Tapasztalataink szerint az ilyen bűncselekmények elkövetésére specializálódott személyek-csoportok rendkívüli módon szeretik – és előnyben részesítik – a sűrűn lakott és jó közlekedési feltételekkel bíró területeket.

Feladatot adott 2008-ban is, hogy több büntetőeljárást folytattunk a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feljelentései alapján. A Hivatal a XI. kerület Budafoki út 60. szám alatt működik, és amennyiben egy külföldi állampolgárt hamis személyi okmányok miatt eljárás alá vonják a főváros területén, vagy bármely külföldi állampolgár hamis, vagy hamisított iratait a BÁH-hoz nyújtják be, úgy ezen ügyekben a XI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának kell eljárnia. A jellemzően kínai, vietnámi állampolgár gyanúsítottak kihallgatásához minden esetben tolmácsot, illetve védőt – az ügyek egy részében pedig – antropológus, írás és okmányszakértőt kell igénybe vennünk.

Az Önkormányzat adatai szerint Újbudán közel 40. 000 fő nyugdíjas él. Az elmúlt évben közel 170 db olyan büntetőeljárást folytattunk, amelyek sértettjei ebből a társadalmi csoportból kerülnek ki. A szakmai körökben csak „trükkös tolvajoknak, illetve csalóknak nevezett” elkövetők 10-15 általunk jól ismert módszert alkalmazva tévesztik meg és fosztják ki az általuk kiszemelt kerületi nyugdíjasokat. Ezek az ügyek az átlagot jelentősen meghaladó mértékben jelentenek számunkra leterheltséget, hiszen a sértettjeink jelentős része mentálisan és fizikailag terhelt, így szinte minden nyomozati cselekményt a helyszínen – a sértett lakásában – kell lefolytatnunk. 

A Petőfi híd budai hídfőjének (Goldmann György tér) északi és déli oldalán működő szórakozóhelyekre (Rio Cafe, Zöld Pardon, áprilistól októberig) egy-egy péntek, illetve szombat éjszaka több ezer, a kábítószer bűnözés szempontjából a legveszélyeztetettebb kategóriába tartozó fiatal látogat el. Itt található még továbbá az A38 Hajó, mely egész évben folyamatos rendezvények, koncertek helyszínéül szolgál. A szórakozó tömeg vonzza a különféle vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére specializálódott személyeket. Az elmúlt években több büntetőeljárás kellett lefolytatni az ott történt garázdaságok, rablások, testi sértések, lopások gépkocsi feltörések miatt. A helyzet normalizálása érdekében még 2007-ben felvettük a kapcsolatot mindkét szórakozóhely tulajdonosaival, illetve üzemeltetőivel, és kezdeményeztük, hogy – önköltségi alapon – csatlakozva az Újbuda Önkormányzata által indított, a kerület központját érintő térfigyelő rendszerhez, néhány, a saját területük közvetlen környezetét ellenőrizni képes térfigyelő kamerát telepítsenek. E cél megvalósulásának elősegítése érdekében – az Önkormányzattal közösen – pályázatot nyújtottunk be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz. A pályázat sikerrel zárult. A két szórakozóhely vezetői kapitányságunkkal együttműködve intézkedéseket tettek a környék rendjének, tisztaságának és nyugalmának fenntartására, a lakossággal történő ellentétek elsimítására.

2008-ban látványosan csökkent a Goldmann György téren és közvetlen környékén elkövetett jogsértő cselekmények száma, amely egyben köszönhető a Készenléti Rendőrség nagy erőket felvonultató visszatérő ellenőrzéseinek, kapitányságunk rablásai csoportja által szervezett akcióknak, valamint a 2008. július 15-én közösen indított „Csendes éj” akciósorozatnak, melyet a rendőrség, a polgárőrség és a Közterület-felügyelet (a Polgármesteri Hivatal közreműködésével) közösen szervezett. 2009. áprilisától ez az akciósorozatot folytatódik. Továbbá az őszi-téli időszakban, a Club Play és a Sensation nevű szórakozóhelyeket látogató  személyek által elkövetett jogsértések is, jelentős többletfeladatokat okoznak.

2008-ban a közrendvédelmi osztály állományából esetenként komoly erőket vezényeltünk a demonstrációkkal érintett belvárosi területekre (kb. 12. 100 óra időtarrtam). A kerület közbiztonsági helyzetének biztosítása, illetve az állampolgárok kiszolgálása érdekében ilyenkor a bűnügyi osztályon szolgálatot teljesítő nyomozók és vizsgálók láttak el közterületi járőrszolgálatot.

Humánigazgatási terület

2008. évben a kapitányság bűnügyi és vizsgálati osztályára érkezett áthelyezéssel, illetve új felszerelőként 3 fő jogász végzettségű (ebből 1 fő próbaidő alatt leszerelt), valamint 13 fő hivatásos munkatársam.

Ezen kollégák többek között a végrehajtó állományt erősítik, de a 15 főből 1 fő alosztályvezető és 1 fő vizsgálati osztályvezető kinevezése is megtörtént.

A bűnügyi és vizsgálati osztály állományából áthelyezésre került összesen 18 fő, ebből másik kerületbe (lakóhelyhez közel), illetve a BRFK központi szerveihez (magasabb illetmény) 10 fő, más megyébe 3 fő, valamint magasabb beosztásba ORFK-ra, RRI-hoz, IRM-ba 5 fő, továbbá nyugdíjazás miatt leszerelt 4fő.

A 2007. évben felvett 12 fő jogász végzettségű kolléga közül 2008. évben 1 fő került áthelyezésre az ORFK INTERPOL állományába, 2 főt berendeltek az IRM állományába, 5 fő közülük benyújtott áthelyezési kérelmet, továbbá a bűnügyi területről még 5 fő munkatársam kérte áthelyezését. Ezen áthelyezések 2009. I. félévben realizálódnak.

Az elmúlt években jelentősen romlott a közrendvédelmi osztály létszámhelyzete. Áthelyezésre került más szervekhez összesen 11 fő, nyugállományba vonult 5 fő, valamint 1 fő közös megegyezéssel leszerelt. 2008. évben a kapitányság közrendvédelmi állományába kinevezett 30 főből 26 fő RSZKI-t végzett munkatárs, akik közül 2009. január 1-jei hatállyal 6 fő került áthelyezésre, további 6 fő szintén kérte áthelyezését. Ezen kívül a közrendvédelmi állományból további 9 fő áthelyezése is folyamatban van.

A BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő közrendvédelmi járőrök túlnyomó többsége vidéki származású. Ezeknek a tiszthelyetteseknek Budapesthez semmilyen kötődésük nincs, ezért az első adandó alkalommal áthelyezési kérelmet nyújtanak be hozzám, amikor a lakhelyükhöz közeli rendőri szervnél fogadó készségről biztosítják őket.
Ezek az áthelyezési kérelmek, indokolásukat tekintve érthetőek és elfogadhatóak. Kapitányságvezetőként kötelességem, hogy az áthelyezés gondolatával foglalkozó munkatársaimmal elbeszélgessek, és kísérletet tegyek a marasztalásukra. Ilyenkor azonban egyszerűen nincsenek – és nem is lehetnek – olyan érveim, amelyekkel e rendőröket elhatározásuk megváltoztatására tudnám bírni. (Figyelemre méltó jelenség ugyanakkor, hogy 2008-ban is több olyan eset volt, amikor a több éve ingázó, vidéki lakhellyel rendelkező rendőrök adtak be áthelyezési kérelmet a lakhelyük szerinti rendőrkapitányságra. Állításuk szerint azért jutottak erre az elhatározásra, mert a létszámhiány okozta jelentős többlet teher miatt elfáradtak, kimerültek. Vidéken, vagy egy kisebb leterheltséggel működő más fővárosi rendőrkapitányságon jóval kevesebb munkáért ugyanazt az illetményt kapják, mint Újbudán, valamint ezt a jelenséget az ingyenes vasúti jegyek megvonása is tovább erősítheti.)

A rendszeresített állománytábla alapján jelenleg a bűnügyi területen 3 zárolt, illetve 11 üres status van, a közrendvédelmi szakterületen 16 zárolt és 18 üres status van. Természetesen van folyamatban felvételi előkészítő eljárás (12 statusra), azonban a jelentés készítésekor ezen állománycsoportokból összesen 48 fő hiányzik.

A fővárosi rendőrkapitányságok tekintetében is példa nélküli szociális és egyéb hangulatjavító intézkedéseink ellenére az állomány lemorzsolódik, és ma már ott tartunk, hogy a létszámhiány mértékének következtében megnőtt terhelés miatt vándorolnak el a kerületben sok éve szolgálatot teljesítő, jól képzett és mély hivatástudattal rendelkező legjobb rendőreink. Megoldást jelenthetne a bezárt iskolák azonnali újraindítása (több szakmai gyakorlattal), valamint a már oly sokat emlegetett Budapest pótlék bevezetése, amellyel elérhetnénk, hogy a csupán anyagi megfontolásból vidékre távozó munkatársaimat maradásra késztessük. Probléma még, hogy a GYED-en, GYES-es tartózkodó munkatársak a statusokat foglalják, azonban ezekre a helyekre nem lehet felvenni kollégákat, így a „távollévő” munkatársak feladatait is az aktívan dolgozó állomány végzi el.

Komoly problémát jelent valamennyi állománycsoportban, hogy munkatársaim jelentős része – megélhetésének biztosítása céljából – kénytelen másodállást vállalni. E másodállások összeférhetetlenséggel kapcsolatos problémákat ugyan nem vetnek fel – túlnyomórészt rendőr által végezhető, ún. térfigyelő szolgálatról van szó – de ezek a munkatársaim fáradtan, kimerülten jelentkeznek szolgálatellátásra.

Vezetés – irányítás

A BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság parancsnoki állománya – személyi összetételét tekintve – 2008-ban is változásokon ment keresztül. A kapitányság Vezetője 2008. május 30-ai hatállyal kérte vezetői kinevezésének visszavonását, majd felmentési idejét letöltve 2008. december 31-én nyugállományba vonult. A kapitányság vezetését megbízás alapján 2008. június 23-án vettem át.  2008. június 1-jén a Bűnüldözési Alosztály vezetését Szellák Norbert r. hadnagy vette át.

A Vizsgálati Osztály vezetőjének megbízását 2008. április 30-ai hatállyal a korábbi kapitányságvezető visszavonta, a helyére szintén megbízással kerülő Tiszavölgyi Melinda r. százados munkatársam, pedig felkérés alapján átkerült a Budaörsi Rendőrkapitányságra Bűnügyi Osztályvezető, kapitányságvezető-helyettes beosztásba 2008. november 16-ai hatállyal. A Vizsgálati Osztály vezetésével így Pásztor Zsuzsanna r. hadnagyot bíztam meg 2008. december 16-án.

A Közrendvédelmi Osztály egyik Őrsparancsnoki, valamint az Őr- és járőrszolgálati Alosztályvezetői beosztásokba is sikerült kinevezni olyan munkatársakat, akik több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, szakterületükön kiválóan látták el szolgálati feladataikat.

Budapest, 2009. január 22.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető

Kapcsolódó cikkek

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.