Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 22. Kedd. Köszöntjük Júlia és Rita nevű olvasóinkat!

Díjak a rendvédőknek - Elismerés a segítőknek

(2009.11.11. Szerda)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

dr. Balázs Norbert - rendőrkapitányKattintson ide a galériáért!A Biztonságunkért Alapítvány kezdeményezésére és Újbuda rendőrkapitányának egyetértésével, a kerület hete rendezvénysorozat részeként olyan rendőrök kaptak díjakat, akik munkaidejükön kívül is sokat tesznek Újbuda közbiztonságáért. Ők azok például, akik a kerület nyári családi hétvégéin és egyéb önkormányzati rendezvényein szabadidejükben dolgoznak, és akik többször is segítették az alapítvány és a kapitányság közös programjainak megvalósulását. A díjon kívül heten támogatásban is részesültek, fejenként 50 000 forintot kaptak.
Ezen a napon a kapitányság futballcsapatának tagjai edzőcipőt kaptak az alapítványtól. Egyébként májusban az Újbuda TC mezeket ajándékozott a focistáknak. A csapat tavasz óta négy alkalommal győzött különböző meccseken. A díjak megalapításának az is célja volt, hogy elismerjék azoknak a szervezeteknek, embereknek a munkáját, akik tevékenységükkel a kapitányság, a rendőrök munkáját segítik. Idén Madarász Zsuzsa, a XI. kerületi Vöröskereszt vezetője kapta az egyik elismerést, az együttműködésért, a rendőrök támogatásáért. Vincze Kinga, az Újbuda Média főszerkesztője pedig annak elismeréséül vehette át a díjat, hogy a kerületi média kiemelten foglalkozik a közbiztonsággal és rendszeresen ad hírt a kapitányság rendezvényeiről és eseményeiről.

Díjazottak
Husi László körzeti megbízott,
Ozsvárth János kiemelt főelőadó,
Sipos Ibolya főelőadó,
Szigeti Krisztina kiemelt főelőadó,
Burai Ferenc kézbesítő,
Lázár Zoltán nyomozó,
Murányi Gábor előadó.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.