
A XI. kerületi Rendőrkapitányság jelenti.
Dr. Balázs Norbert alezredes június 24-én dr. Tóth Gábor dandártábornoktól átvette rendőrkapitány-vezetői megbízatását. Az 1993 óta szolgálatot teljesítő rendőrkapitány elmondta, elődjét, Czellér Ferencet nagyon jó szakembernek ismerte meg, és éppen ezért nem tartja valószínűnek, hogy sok változtatásra lenne szükség a kapitányság szerkezeti felépítésében, működésében. Újbuda új rendőrkapitánya 16 éve teljesít szolgálatot. Korábban 14 éven át a VIII. kerületi kapitányságnál volt, ebből nyolc évet a nyomozó alosztály vezetőjeként dolgozott. 2007 januárjától a XVI. kerületi rendőrkapitányság élére került. Az utóbbi években – ahogyan mondta – több kapitányság vezetőjétől búcsúztak el, hiszen sokan mentek nyugdíjba, vagy kerültek más beosztásba. Így tulajdonképpen Balázs Norbert a másfél éves kapitányságvezetői tapasztalatával, valamint az előző években végzett munkájával már az „öregebb” kapitányok közé tartozik. – A leköszönő kapitánnyal többször egyeztettünk, ő elmondta tapasztalatait és elképzeléseit a folytatást illetően – mondta az új kapitány. – Mindezeket nyilván a saját elképzeléseimmel kell ötvözni a Budapesti Rendőrkapitányság iránymutatása alapján, valamint Újbuda Önkormányzatával együttműködve és a lakosság elvárásainak is megfelelve közösen kell meghatározni a feladatokat, illetve célokat. A bűnügyi állományból többen távoznak, idősebb, tapasztalt nyomozók, akiket pótolni kell. Valóban az egyik legnagyobb probléma a létszámhiány, de már július elsejével 27 egyenruhás kolléga érkezett a testület erősítésére, és további személyi bővítés is várható. Szoros együttműködést szeretnék kialakítani a közterület-felügyelettel, valamint a polgárőrséggel, illetve ezen szervezetek azon tagjaival, akik korrekten tudnak segíteni a kapitányságnak. Egyébként központi szervektől azt az ígéretet kaptam, segítséget nyújtanak a kerületnek abban, hogy több egyenruhás legyen, hogy például a szabadtéri szórakozóhelyek lakosságot zavaró eseményeit hatékonyabban kezeljük. Első körben persze meg kell ismernem a kapitányság működését, a kollégáimat, csak ezután beszélhetek konkrét tervekről. De hangsúlyozom: újbudai elődöm nagy tapasztalattal rendelkező szakember, aki jó eredményeket hozó kapitányságot vezetett, jól működő szervezetet vettem át tőle. Ha szükséges, akkor is mindenképp a racionális változtatások híve vagyok. Konkrét terveimről, közvetlen tapasztalataimról néhány hónap múlva készséggel tájékoztatom Újbuda lakosságát az Újbuda Médián keresztül.
V. K