Újbuda Önkormányzata nyár elején indította el az időseknek szóló bűnmegelőzési előadássorozatát, néhány héttel ezelőtt pedig a kerület rendőrkapitánya tartott eligazítást nyugalmazott rendőröknek szomszédsági tanácsadói feladataikról. A bűnmegelőzési klub első találkozóján minden érintett szereplő részt vett, így a nyugdíjasok és az exrendőrök a Kékfényből ismert Szabó László társaságában vitathatták meg az áldozattá válás elkerülésének módszereit. A 60+ bűnmegelőzési alprogram részeként Újbuda Önkormányzata a kerületi rendőrkapitányság, a Bűnmegelőzési Centrum (polgárőrség), valamint a BRFK és az ORFK szakértői közreműködésével néhány órás tanfolyamon tájékoztatta az újbudai időseket az ellenük elkövetett bűncselekmények megelőzési és kezelési lehetőségeiről. A nyár elején indított előadássorozattal a szervezők azt szeretnék elérni, hogy javuljon a hatvanon túliak biztonságérzete, és hogy a szépkorúak képesek legyenek aktívan megakadályozni áldozattá válásukat. A nyugalmazott rendőröknek feladatot adó rendészeti szabadegyetem képzése is hasonló célokat tűzött ki, így magától értetődő volt: a jövőben közös fórumon találkoznak.
A klub első ülésén bemutatkoztak azok a kortárs segítők, akik nyugdíjas rendőrként vállalták, hogy lakókörnyezetükben a 60 év feletti kerületiek számára közbiztonsági tanácsokkal szolgálnak.
Ennek kapcsán az eseményen elhangzott, az önkormányzat és a rendőrség azt szeretné, ha a tanácsadók olyan jószomszédi viszonyt alakítanának ki a lakókkal, hogy azok bármilyen kérdéssel, problémával bizalommal forduljanak a „kortárs segítőkhöz”.
Ez a rendőrség munkáját is megkönnyítené, jegyezte meg korábban Balázs Norbert kerületi rendőrkapitány.
A foglalkozáson dr. Szabó László, a Kékfény című műsor korábbi népszerű műsorvezetője Bűnesetek régen és ma címmel tartott egyórás előadást. A veterán tévés kezdetben emlékezetes rendőrségi ügyekről, valamint a műsor kulisszatitkairól számolt be a kíváncsi közönségnek, majd a mindennapokban is jól hasznosítható biztonsági tanácsokkal látta el a jelenlévőket.
Szabó László – aki jelenleg ügyvédként magánnyomozó irodát működtet – mindenkit arra figyelmeztetett, hogy a bűnözők módszerei és szokásai a 21. századra megváltoztak, hiszen ők is lépést tartanak a technika viharos gyorsaságú fejlődésével. Az első alkalommal a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrumban megtartott klubdélután havonta egyszer lesz megtartva, mindig más aktuális témával és ehhez kapcsolódó helyszíneken. A következő találkozó augusztus 26-án lesz, a Zsombolyai úti Újbuda 60+ Klubés programközpontban az „Aktív élet 60 felett” Őszköszöntő Fesztivál részeként.

A nyugdíjasok nagy figyelemmel hallgatták a volt tévés szakértő előadását
Újbuda újság