Kattintson ide a galériáért!Öt régiót hoz létre március elsejétől a Budapesti Rendőr-főkapitányság meghatározott bűncselekmény-típusok eredményes felderítése érdekében.
A változás csak a rablásokat, a gépjárművekkel kapcsolatos jogellenes cselekményeket és a betöréses lopásokat érinti, a kerületi kapitányságok és azok vezetői helyükön maradnak, de közülük öten a régiók vezetői is lesznek.
Balázs Norbert, Újbuda rendőrkapitánya a dél-budai régiót is vezeti. A bűnügyi régiós átalakítást egyrészt a nemzetközi tendenciákkal indokolták. Példaként említették, hogy az elmúlt években a fővárosi rendőrségeken végrehajtott szervezeti átalakítások során hasonló régiók jöttek létre. A változtatás másik okaként azt emelték ki, hogy bár az elmúlt 15 évben sorra kicserélődtek a vezetők, nyomozók, változtak a körülmények, az informatikai és társadalmi követelmények, egyedül ezeknek a bűncselekmény-típusoknak a felderítési eredményei nem változtak nagy mértékben. Volt ugyan, amikor 2–3 százalékkal jobb eredményt értek el, de ez mindig egy szűk sávon belül mozgott. A 22 kerületi rendőrkapitányságnak eddig az volt a feladata, hogy a saját területén próbáljon meg minél eredményesebb lenni, és nem voltak motiváltak abban, hogy a szomszédos kerületekkel is megosszák az információkat. Úgy látják, ez nem a korszerű bűnüldözést és nem a lakosságot szolgálja, mert az embereket nem a kerületi eredmények érdeklik, hanem az, hogy hány bűnözői csoportot „vonnak ki a forgalomból”.
Tóth Gábor rendőrfőkapitány szerint az öt régió létrehozása segíti a kerületek közötti aránytalan terhelések kiegyenlítését. Mint mondta, lehetnek olyan nyomozók, akik a jövőben specializálódnak, tehát csak betöréses lopásokkal vagy a gépjárműlopások felderítésével foglalkoznak.
– Azt vallom, hogy nincs olyan ember, aki univerzális és mindenhez egyformán ért – indokolta a régiókkal felálló speciális nyomozócsoportok létrehozását Tóth Gábor. Az észak-budai régió vezetője Markó Attila, a dél-budaié dr. Balázs Norbert, az észak-pestié Krammer György, a dél-pestié Ács Péter, a központi régió vezetője pedig Ormossy Attila lesz. A régióparancsnokok továbbra is kerületi rendőrkapitányok maradnak és továbbra is a vezetésük alatt álló rendőrkapitányságokon dolgoznak majd. Újbuda a XXII. és az I. kerülettel együtt alkotja a dél-budai régiót. A három kerület a rendőrségi alaptevékenységeket felosztja egymás között. Újbuda rendőrkapitánya szerint így a nyomozók több speciális ismeretre tehetnek szert.
T i s z t e l e t t e l :
dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető