Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 21. Hétfő. Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!

100 kilogrammos robbanótestre találtak

(2010.05.14. Péntek)

Téli kert felújítása közben munkagéppel bukkantak a 100 kilogrammos robbanótestre. 
Lakóházakat és egyetemi épületeket kellett kiüríteni egy II. világháborús bomba miatt május 14-én délután a főváros XI. kerületében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Kis-Guczi Péter elmondta: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem téli kertjének felújítása közben munkagéppel bukkantak a 100 kilogrammos robbanótestre.

A Stoczek József utca és Lágymányosi utca kereszteződésében álló két lakóépület öt lépcsőházát kellett kiüríteni, ez körülbelül 60 lakót érintett. Ezenkívül el kellett hagyni az egyetem három épületét, a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban lévő gyerekeket pedig a tornaterembe küldték, míg nem jöttek értük a szüleik. A polgári védelem itt, az iskolában jelölte ki a befogadó helyet az átmenetileg utcára kényszerülő lakók számára. A lehetőséget mintegy húszan, főként idősek vették igénybe. A rendőrség a polgárőrséggel közösen lezárta a környéket, majd a honvédségi tűzszerészek elszállították a szerkezetet. A lakók mintegy két óra elteltével, negyed hatkor visszatérhettek az otthonaikba, és az utcákban is megindulhatott a forgalom.

Lánglovagok Hírügynökség

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.