
A XI. kerületi Rendőrkapitányság jelenti.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága 2009. február 1-jén őrizetbe vette K. A. 16 éves és R. N. 18 éves fiatalokat, mert megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2009. január 26-án az éjjeli órákban a Budapest XI., Bercsényi utcában egy nő válláról letépték táskáját, majd személygépkocsival elmenekültek. A két támadót a VII. kerületi rendőrök a Thököly úton elfogták. Megtévesztők A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövetők – négy férfi – 2008. november 24-én a Budapest XI., Fehérvári útegyik lakásába – magukat vízóra-leolvasónak kiadva – bementek, és a sértett figyelmét elterelve a lakásból ékszereket tulajdonítottak el. A sértett kettőjükről személyleírást adott. Az elkövetők egyike körülbelül 30–35 éves, 165–170 centiméter magas, normál testalkatú férfi, társa, akivel a sértett egy helyiségben tartózkodott, körülbelül 50–60 éves, 180 centiméter magas férfi.