Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kattintson ide a galériáért!2008. október hó 18.-án 16 óra 11 perckor érkezett állampolgári bejelentés, miszerint a XI. kerület Tétényi út 31.szám alatt lévő PLUS Közértnél több fiatal férfi lopást követett el, majd megverték a biztonsági őrt, aki a lopást észlelte és megkísérelte az elkövetőket feltartóztatni.
A helyszínen a biztonsági őr elmondta, hogy kb. 16 óra körüli időben a pénztárak és a bejárat között tartózkodott, mikor felfigyelt 5 fiatal férfire, akik feltűnően nézegették az alkoholos és cigarettás pultokat. A fiatalok viselkedése gyanús volt neki, ezért a fenti helyről figyelte a mozgásukat. Kis idő elteltével a pénztárokon keresztül kijött az őt férfiból három, akik közül az egyik megállt előtte és letolta a nadrágját, így mutatta hogy nincs nála semmi. Ő emlékezete szerint nem szólt a három férfihoz, aki ezek után őmellette megálltak. Eközben látta, hogy az eladótérben maradt két fiatal férfi cigarettákat pakol el a ruházatába. Ezt követően a két férfi is átjött a pénztárakon, ekkor eléjük lépett, de arra nem volt ideje, hogy bármit is mondjon nekik, mert a két fiatal férfiból az egyik oldalról / vagy hátulról / megfogta az ingét és megrántotta. Ő ettől nem esett el, hanem a ruházatát megrántó fiatal férfi / aki szerinte kb. 10 éves gyermekkorú lehetett / felé fordult, de ebben a pillanatban a körülötte álló társai egyből ráncigálni kezdték a ruházatát, majd valamelyikük erőteljesen arcon ütötte őt.
A helyszínre kiérkezett mentőtiszt, aki az őrt megvizsgálta, közölte, hogy a sértett jobb szemén sérülés keletkezett illetve lehet, hogy koponya sérülése is van, ami nyolc napon túl gyógyuló sérülés, ezért a sértettet a kórházba szállították.
A helyszínen a kapitányság tagjai információt gyűjtöttek, melynek során megállapították, hogy a biztonsági kamerák felvételein szereplő elkövetők mindegyikét több üzletben elkövetett lopáson tetten érték és eljárás alá vonták.
Megállapították kollégáim, hogy az elkövetők mindegyike állami gondozott, de a jelenleg hatályos szabályozás szerint nyitott intézetben vannak elhelyezve, ahonnan kedvük szerint bármikor kijöhetnek.
Ennek alapján az elkövetőket órákon belül, kivétel nélkül elfogtuk és eljárás alá vontuk, illetve a házkutatás során az eltulajdonított értékeket megtaláltuk.
Az egyik elkövető még gyermekkorú, így ő nem került előállításra.
A kihallgatott tanúk egybehangzó állításai alapján megalapozott volt a gyanú az elkövetők vonatkozásában a csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megállapítására.
Az 5 elkövetőből egy gyermekkorú, 1 felnőtt és 4 fő fiatalkorú volt. A gyermekkorú elkövető kivételével őrizetbe vételük megtörtént és előterjesztést tettünk előzetes letartóztatásukra.
Természetesen vizsgáljuk az eljárás során, hogy milyen más jogsértéseket követtek el.
B u d a p e s t, 2008. október 20.
T i s z t e l e t t e l :
dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető