Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 21. Hétfő. Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!

Lakásbetörő elfogása, tettenérése, előzetes letartóztatása

(2010.11.08. Hétfő)

BRFK-XI.-logó_s

dr. Balázs Norbert r. alezredes, kapitányságvezető tájékoztatója

Lakásbetörő elfogása, tettenérése, előzetes letartóztatása

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2010. november 5-én, a déli órákban bejelentés érkezett arról, hogy egy lakóházban egy gyanús személy betörést kísérelt meg.

A szemtanú ezt észlelte és azonnal telefonált a kapitányság ügyeletére, így a bejelentéstől számított néhány percen belül a helyszínre érkeztek kollégáim. Közben a bejelentő látta, hogy a betörő egy másik lakás ajtaját próbálja meg feltörni, amit a helyszínre érkező járőr kollégáknak
megmutatott.
Így a betörő elfogása megtörtént, aki a bűncselekmények elkövetését részben elismerte.
Az elkövetőt őrizetbe vettük, majd a tegnapi napon a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Jelenleg vizsgáljuk, hogy milyen más bűncselekményeket követett el az elkövető.

Köszönöm kollégáimnak a gyors, hatékony intézkedést, illetve azt, hogy a bejelentő azonnal értesítette a rendőrséget.

Kérem, hogy amennyiben Önök gyanús körülményt észlelnek, jelezzék közvetlenül a XI. kerületi Rendőrkapitányság 24 órában elérhető ügyeletének a 06-1-381-4312-es telefonszámon (itt nem kell kapcsolásra várni, nem kell magnón tájékoztatást hallgatni).


B u d a p e s t, 2010. november 8.

T i s z t e l e t t e l :


dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.