Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 21. Hétfő. Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!

Gyors elfogás a kamera segítségével

(2010.02.22. Hétfő)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!714_3Kattintson ide a galériáért!

Mivel a térfigyelő rendszerek egyre nagyobb szerepet kapnak a közbiztonságban, mind több önkormányzat szánja rá magát, hogy a rendőrséggel együttműködve kamerarendszerekkel védje köztereit. Újbudán évek óta működnek térfigyelő kamerák, amelyek nagy segítséget nyújtanak a bűnelkövetések felderítésekor.

A főváros egyre több kerületében építenek ki térfigyelő rendszert, hogy visszaszorítsák a bűnözést a közterületeken. Az egymással szomszédos városrészeket erre sarkallja az is, hogy ahol már kamerákkal figyelik az utcákat, onnan átvándorolnak az elkövetők a még ellenőrizetlen területekre.

A térfigyelés mindenhol nagy segítséget jelent a felderítésben, visszatartja a bűnözőket, és némileg ellensúlyozza a rendőrhiányt, de világos közbiztonsági stratégia nélkül nehezen működik. Újbudán már hosszú évek óta működnek térfigyelő kamerák a közterületeken, amelynek eredményeképpen a bűnesetek száma nagymértékben visszaesett az elmúlt években. Dr. Balázs Norbert, rendőrkapitány több bűncselekményt is említett, amelyeket a térfigyelő kamerák segítségével előztek meg, vagy sikerrel fogták el az elkövetőket.

Az egyik ilyen eset - ami az országos sajtót is bejárta - az a fegyveres támadás volt, amelyet a Fadrusz utcai éjjel-nappaliban követett el egy ismeretlen tettes. A férfi harisnyával az arcán, kapucnival a fején tért be a közértbe, majd a bevételt követelte. A dolgozók pedig úgy döntöttek, inkább ellenállnak. Az egyik nekirontott, míg a másik megdobálta sörösüveggel. A rabló megijedt, három lövést adott le a gázpisztolyával (ami szerencsére senkit nem talált el), majd üres kézzel távozott. Az eladók rögtön értesítették a rendőrséget, pontos személyleírást adtak a tettesről, a térfigyelőknél ülő rendőrök pedig azonnal átvizsgálták a környék utcáit.

A kamerák segítségével perceken belül megtalálták a férfit, így a nyomozók 21 perccel a támadás után már el is fogták az elkövetőt, akinek annyi ideje sem maradt, hogy a harisnyától és a fegyvertől megszabaduljon.

A térfigyelő kamerák felvételei azonban nemcsak a bűncselekmények, hanem egyéb szabály- illetve jogsértések elkövetésekor is nagyon hasznosak tudnak lenni. Egy ilyen felvétel nagy segítséget nyújthat a közlekedési baleseteknél is, hiszen kiderülhet, hogy ki hibázott, ki hogyan viselkedett és ki hogyan közlekedett. A felvételeket a peres ügyeknél tárgyi bizonyítékként is felhasználják, de az már független bírói döntés, hogy elfogadja-e terhelő vagy éppen mentő bizonyítékként.

"Az országban elsőként a Józsefvárosban építettek ki komplex térfigyelő rendszert, a prostitúció és a szervezett bűnözés felszámolása érdekében. Akkor még újdonság volt ez a fajta bizonyíték, a bíróság nem is volt felkészülve rá. Sem videólejátszó, nem televízió nem volt a tárgyalótermekben. Most már minden esetben jelezzük, ha van ilyen bűnjel és így fel tudnak készülnek a bírók arra, hogy lejátsszák a felvételt a tárgyaláson." - fogalmazott a rendőrkapitány.

Az adatvédelmi aggodalmakkal kapcsolatban megnyugtatásul elmondta: csak néhány embernek van hozzáférése a felvételekhez, amelyeket öt nap után törölnek. Csak abban az esetben másolják ki azokat DVD-re, amennyiben bűncselekmény megoldásához, bizonyításához kell őket felhasználni. Ezt a felvételt pedig addig tárolják, amíg az eljárás jogerősen be nem fejeződik.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.