Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kattintson ide a galériáért!2010. augusztus 09.-én, a kerületi rendőrkapitányság járőrei ellenőrizni akartak egy Fiat gépkocsit, de a vezetője menekülni kezdett.
A menekülés során a gépkocsival a Neszmélyi úton egy kerítésbe rohant, ahol kollégáim elfogták.
Megállapították azt is, hogy a gépkocsit július 26.-án lopták el, miután ismeretlen tettes egy XI. kerületi lakásba betört és onnan elvette a gépkocsi indítókulcsát, törzskönyvmásolatát, majd a ház előtt parkoló kocsival elhajtott.
Mint kiderült az elfogott férfi követte el a betörést is, majd lopott két másik rendszámot és ezt tette fel az általa használt, eltulajdonított gépkocsira.
Ezt a bűncselekmény első kihallgatásán el is ismerte.
Ezzel párhuzamosan kollégáim ellenőrizték az elkövető életvitelét, környezetét, melynek során megállapították, hogy feltehetően más bűncselekményeket is elkövetett.
A beszerzett adatok, információk alapján folytatták a gyanúsított kihallgatását, melynek során az elkövető 9 különböző betöréses lopásról számolt be a nyomozóknak, melyek helyszíneit meg is mutatta.
Köszönöm kollégáimnak a gyors, hatékony intézkedést.
Kérem, hogy amennyiben Önök gyanús körülményt észlelnek, jelezzék közvetlenül a XI. kerületi Rendőrkapitányság 24 órában elérhető ügyeletének a 06-1-381-4312-es telefonszámon (itt nem kell kapcsolásra várni, nem kell magnón tájékoztatást hallgatni).
B u d a p e s t, 2010. augusztus 11.
T i s z t e l e t t e l :
dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető