Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kattintson ide a galériáért!Érdekes bűnügy miatt kellett az utóbbi időben büntetőeljárást folytatnunk.
Az egyik kerületi felsőoktatási intézmény oktatója jelezte, hogy egy matematika dolgozatnál gyanús lett számára, hogy azt nem az a diák írta, akinek a neve a teszten szerepelt.
Ennek alapján magánokirat hamisítás miatt indult büntetőeljárás, melynek során rövid időn belül kiderült, hogy nem annak a diáknak a kézírásával íródott a dolgozat, mint az általa korábban írottak.
Első kihallgatásán az érintett hallgató tagadta, hogy más írta volna meg a tesztet helyette, ami miatt írásszakértő bevonására került sor.
Az ügyben eljáró nyomozó kolléga megállapította azt is, hogy szerinte ki lehet, aki a szóban forgó dolgozatot megírta.
Ez a gyanúja igazolódott is, amit részben az írásszakértő megerősített, részben pedig az ezt követő beismerő vallomások is megerősítettek.
Ebben az ügyben egy „diákcsínyt” próbáltak a hallgatók megvalósítani, mégis büntetőügy lett belőle, ami miatt nekünk hosszú munkaórákat kellett belefektetni a nyomozásba, a bizonyítékok beszerzésébe, valamint több tízezer forint költség is keletkezett a szakértő bevonása miatt.
A dolgozatot megíró diák elmondta, hogy csak segíteni szeretett volna barátjának, mivel tudta, hogy a matematikai felkészültsége nem elegendő a sikeres dolgozat megírásához.
B u d a p e s t, 2008. október 27.
T i s z t e l e t t e l :
dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető