Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kattintson ide a galériáért!2008. október 25.-én, a délutáni órákban a kapitányság járőrei a XI. kerület Tóvárosban járőrszolgálatot láttak el, mikor arra lettek figyelmesek, hogy egy teherkocsiból egy másikba rakodnak át.
Odahajtottak a gépkocsikhoz, ahonnan 1 fő menekülni kezdett, míg másik kettő megadta magát.
A menekülő 1 főt 1 percen belül elfogták a segítségül érkező kollégáim.
Ezt követően kiderült, hogy az elkövetők egy vidéki raktárfeltörés során az egyik gépkocsit eltulajdonították és abban szállították fel Budapestre értékesítési céllal a számítástechnikai segédanyagokat.
Rövid időn belül kiderült az is, hogy az egyik férfi egy korábbi betörés elkövetésével is összefüggésbe hozható.
Az eljárást a Győri Városi Rendőrkapitányság folytatja.
A sikeres intézkedés végrehajtása azért volt lehetséges, mert a kollégáim lelkiismeretesen látták el a szolgálatukat.
Több ilyen rendőrre volna szükségünk.
B u d a p e s t, 2008. október 27.
T i s z t e l e t t e l :
dr. Balázs Norbert r. alezredes
kapitányságvezető