Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 21. Hétfő. Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!

Számvetés Újbuda drogprevenciós programjáról

(2010.03.24. Szerda)
Eséllyel az esélyért

(ÚMFT) keretein belül számtalan területen pályázhatnak uniós forrásokra a magyar közigazgatási és civil szervezetek. Újbuda Önkormányzata tavaly húszmillió forintot nyert az Eséllyel az Esélyért elnevezésű drogmegelőző programjára, melynek záró konferenciáját a napokban tartották.

 

Számvetés Újbuda drogprevenciós programjáról_b

A tapasztalatok azt mutatták, a csellengőket a fejtágítások mellett alternatív tevékenységekkel lehet a jó út felé terelni. Az ÚMFT egyik szociális témájú pályázatán, a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) keresztül megvalósuló Eséllyel az Esélyért projekt egy széles körű összefogás eredményeként valósult meg. A programban az ifjúságvédelem legkülönbözőbb szegmensei képviselték magukat: az Újbudai Pedagógiai Intézet, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ, a XI. kerület rendőrkapitánysága, az Újbudai Közterület-felügyelet, az Újbuda XI Kht., a Katolikus Karitász Rév Szolgálata, valamint gyermekjóléti és családsegítő szervezetek is. Az elsősorban képzésekre koncentráló projektben az eltévelyedő fiatalok hasznos időtöltésének megszervezését, a droggal már kapcsolatba lépett serdülők jó útra térítését tűzték ki célul.
Az egy év elteltével a kezdeményezés partnerei egy záró konferencián összegezték az éves munkát. – Ez a program természetesen nem egy évre szól, hiszen még az út elején vagyunk – jelentette ki Fodor Vince alpolgármester, aki azt is megjegyezte, a pályázati forrás nagy lehetőséget teremtett arra, hogy hatékonyan szólítsák meg a célt tévesztett fiatalokat. A politikus sikeres kezdetről beszélt, de hozzátette, azt mindig nehezebb lemérni, hányan nem kerülnek bele a bűnügyi vagy egészségügyi statisztikákba.
A programban eddig több mint ötszáz gyerek vett részt valamilyen formában, ami annak is köszönhető, hogy a preventív előadások mellett nagy hangsúlyt fektettek az olyan aktív tevékenységi lehetőségekre, melyek lekötik a fiatalok figyelmét, szabadidejét. A tavaly beindított Hamzsa Klubban például éjszakai pingpong, edzési lehetőség és kulturális programok várják a fiatalokat, de KRESZ-tanfolyamon és közbiztonsági őrjáraton is részt vehetnek az érdeklődők, számolt be a részletekről Márton Andrea, a Katolikus Karitász Rév Szolgálatának igazgatója.
A segélyszervezet vezetője elmondta, gyakran az utcán szólították meg a tévelygő fiatalokat, akiknek a legkülönfélébb lehetőségek közül például szakmai, munkaerő piaci képzéseket és szabadidős programokat ajánlottak.
Az Eséllyel az Esélyért lényege a folyamatosságban rejlik. – Ha nem folytatjuk ugyanilyen intenzitással a munkát, ezek a gyerekek visszaeshetnek oda, ahonnan indultak – figyelmeztetett a szakember.

török

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.