Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 21. Hétfő. Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!

Nemzetközi Elismerés

(2010.11.10. Szerda)

"Nemzetközi Elismerés"

A világ legnagyobb és jelenleg egyetlen, a civil és hivatásos rendvédelmi szervezeteket valamennyi kontinensen összefogó és szakmailag is képviselő szakmai szervezetének és szövetségének (IBSSA -  Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Világszövetsége) Kongresszusa kezdödött 2010. november 1-én, Kambodzsában.

Az IBSSA és Alapítványunk között 2010 őszén született meg együttmüködési megállapodás. A biztonsági szakmát teljes vertikumban és globálisan is reprezentáló , 17 éve élterhívott szervezet I. alkalommal rendezte meg kongresszusát az Ázsiai országban. A szervezet több, mint 110 országban rendelkezik szakmai képviselettel, tagokkal, számos állami rendvédelmi szervezeteinek képzésében, szervezésében működik közre és segédkezik. Az ásziai rendezés aktualitását adta, hogy a térségből 2 állami felkérés is érkezett, hogy a szövetség szakemberei vegyenék részt kiképzőbázisok felépítésében és azt követően a képzések megszervezésében. Az esemény örömteli magyar vonatkozása, hogy a rendezvényen a szervezet a Hall of Fame (Dicsőségek Csarnoka) tagjai közé fogadta Dr. Fábián Péter nemzetközi biztonsági szakértőt, az Alapítvány kuratoriumi elnökét.

Az eddig példátlan szintű elismerést Steven Chee az IBSSA Ázsiai Alelnöke, a szingapúri rendőrség egyik vezetője és a malajziai Királyi család hercege adta át 2010. november 6-án, Siem Reap-ban.

bssa_siemreap_dijatadas_2

ibssa_siemreap_dijatadas_1

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.