Biztonságunkért Alapítvány
Biztonságunkért Alapítvány
2012. május 21. Hétfő. Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!

Biztonságunkért Futball Kupa Gazdagréten

(2009.06.20. Szombat)

495_2Kattintson ide a galériáért!A hagyományos Szentivánéji kispályás labdarúgó torna keretében június 20-án, délután került sor első alkalommal a Biztonságunkért Futball Kupára, amelynek védnöke a Biztonságunkért Alapítvány volt.

Az újbudai önkormányzat, a kerületi rendőrkapitányság, az újbudai szülők mellett az Új Rend Újbudán és az EC FC csapatai mérhették össze tudásukat immár műfüvön, a Csíki-hegyek utcai iskola sportpályáján. Újból találkozhattak tehát a "régi" ellenfelek, hiszen a kelenföldi majálison néhány napja már összemérhették tudásukat. Akkor az idő némileg kegyesebb volt a csapatokhoz, bár a forróság igencsak próbára tette a résztvevőket. Most a fel-feltámadó, kellemetlenül szitáló eső jelentett újabb kihívást, vagy éppen felfrissülést.

"A végeredmény igen kiélezett volt, hiszen a papírforma szerint legjobbnak ítélt BRFK. XI. kerületi parancsnokságának csapata csupán jobb gólkülönbséggel tudta maga mögé utasítani az újbudai önkormányzat gárdáját. Hét góllal gólkirályként Piecs László a győztes csapatból került ki, míg a legjobb támadó játékos díját megérdemelten Vladár László kapta az újbudai önkormányzat részéről. De emellett még három különdíjat is kiosztottunk. Összegezve, tíz mérkőzésen 35 gól esett, s ez találkozónként 3-4 gólos átlagot jelent. Igazán színvonalas, kívülállónak is tetsző küzdelmet láthattunk szombat délután Gazdagréten. A labdarúgást is népszerűsítette e délután." - összegezte e napot Szöllősi Tamás, a torna koordinátora.

Az alapítvány által felajánlott díjak mellett egyébként a résztvevők a Suzuki Plusz különdíjait is átvehették.


Forrás: Újbuda Web

Feliratkozás hírlevélre


ÚJBUDA A mi városunk

 

Police Újbuda

 

Police.hu

 

Közterület-felügyelet Újbuda

 

Újbuda 11.

 

Doorman-Sec Kft.

 

Referens

 

Top Cop Security Zrt.

 

Valton-Sec Kft.