Vidéken jobb körülmények között dolgozhatnak a frissen végzett rendőrök, mint a fővárosban. Ha nem találunk megoldást, kevesebb járőr lesz Újbuda utcáin, mivel a fővárostól távolabb kedvezőbbek a lehetőségek. Balázs Norbert rendőrkapitány egy olyan alapítvány létrehozásában látná a helyzet megoldását, amellyel növelhető a kerület rendőreinek jövedelme. Balázs Norbert, X I. kerületi rendőrkapitány szerint csak akkor lehet garantálni Újbuda közbiztonságának javulását, ha a jelenleginél több járőr vigyáz a rendre. Januárban azonban hat, az elkövetkező fél évben pedig további 16 rendőr távozik a kerületből, mivel annyira alacsony a jövedelmük, hogy kénytelenek a jobb megélhetési körülményeket biztosító és kevésbé megterhelő vidéki szolgálatot választani. Noha az Önkormányzat – alapítványán keresztül – jelenleg is támogatja a kerületi rendőröket, az erre a célra elkülönített forrásoknak csak töredéke jut el a szolgálatot teljesítőkhöz.
Az alapítványon keresztül ugyanis egy 40 ezer forintos jutalom összesen 112 ezer 340 forintjába kerül az Önkormányzatnak. Azaz, hiába szán több tízmillió forintot – 2008-ban konkrétan 40 millió forintot tett ki ez a keret – arra, hogy ösztönözze a kerület rendőreit, a pénz nagyobb részben járulék és adó formájában az APEH bevételeit gyarapítja. Így a jutalmazott rendőrök száma eddig alacsony volt, mivel a pénz jelentős részét technikai fejlesztésekre fordította a kapitányság és az alapítvány. Létezik azonban olyan, a jogszabályoknak is megfelelő megoldás, amellyel ezt az összeget szinte teljes egészében a közbiztonságra, ezen belül a kerület rendőreinek támogatására lehet fordítani. Ha ugyanis egy olyan nonprofit alapítványt hoznak létre, amely az adakozó számára nem bocsát ki az adományról igazolást, amelynek alapján csökkenthető az adóalap, illetve közvetlenül természetes személyeknek – jelen esetben a kerületi rendőröknek nem jutalmat, hanem támogatást fizet, akkor az adott összegből nem kell járulékot és személyi jövedelemadót fizetni. Mivel az önkormányzatok amúgy sem tudják a támogatásról szóló igazolást felhasználni, számukra ez a forma tökéletesen megfelel, tehát a pénz egy az egyben célba érhet, vagyis eljuthat az arra érdemes rendőrségi dolgozókhoz.
Balázs Norbert tehát arra tett javaslatot, hogy a már létező alapítvány mellett jöjjön létre egy, a fentieknek megfelelő új intézmény. A jelenlegi alapítvány megtartása rendkívül fontos, hiszen az továbbra is fogadhatja cégek és magánszemélyek adományait, az új pedig a kerület támogatásával gazdálkodhat. – Újbuda rendőreinek kiváló és áldozatos munkájának eredményeként Budapest egyik legbiztonságosabb kerületében élünk. Éppen ezért, ha van bármilyen módszer, hogy nagyobb anyagi megbecsülésben részesítsük őket, és ami a legfontosabb, itt tartsuk őket a kerületben, azt újbudai lakosként és polgármesterként csak támogatni tudom. A közbiztonság kérdésében nem lehet engedményeket tenni. A rendőrök száma nem csökkenhet. – reagált Molnár Gyula polgármester a rendőrkapitány javaslatára. A Fidesz kerületi frakcióvezetője, Kupper András is támogatja Balázs
Kattintson ide a galériáért!Norbert újbudai rendőrkapitány megoldási javaslatát, amelynek nyomán jelentősen növelhető a kerület rendőreinek jövedelme. A frakcióvezető az új alapítvány ötlete kapcsán elmondta, hogy évekkel ezelőtt a fővárosban a krónikus rendőrhiányt az úgynevezett Budapest-pótlékkal kívánták orvosolni, de ezt a főváros közgyűlése nem szavazta meg. – Most arra nyílik lehetőség, hogy kerületi kiegészítést adjunk a rendőrök jövedelméhez, remélem, ezt az újbudai képviselők támogatni fogják – mondta Kupper András. Balázs Norbert az új alapítvány létrehozásával kapcsolatban rendkívül fontosnak tartja, hogy annak működtetése a lehető leggazdaságosabb legyen, az abban munkát vállaló személyek társadalmi munkaként tegyék a dolgukat, hogy ne keletkezzen üzemeltetési költség. – Az új alapítvány lehetővé tenne egy hatékonyabb pénzfelhasználást, amely a mai gazdasági helyzetben tőlünk is elvárható – tette hozzá Újbuda rendőrkapitánya.
B. A.