Az alapítványokról

Alapítvány : "meghatározott célra rendelt s e végből jogilag önállósított vagyon. A cél valamint, társadalmi érdek állandó kiegészítésében áll és éppen azért, mert az alapítvány keletkezésével egy társadalmi érdekközpont létesül, amely a kirendelt vagyont a jogi személy minőségével ruházza fel: szükséges, hogy az alapítvány létesítésére irányzott, belső lényege szerint a társadalmi autonómia egy teremtő cselekményét magában foglaló s e szerint a magánjogi jogügyleti szabadságkörét meghaladó rendelkezés hatálya az állam jóváhagyásától függjön s az alapítványi vagyon kezelése az állam főfelügyelete alatt álljon.

A rómaiaknál, valamint a középkorban csak kegyes célokra szolgáló alapítványokat (piae causae) ismertek. Régebben az alapítványokat jobbára az egyház javára tették s az egyház kezelése és felügyelete alá helyezték (p. zárdák alapítása, misealapítványok), minélfogva azok bizonyos tekintetben az egyházi intézetek jellegével ruháztattak föl. A 16. század óta azonban, amidőn az egyház a humanitárius érdekek kizárólagos ápolója lenni megszűnt, mindinkább szokássá vált az alapítványokat az egyháztól függetlenül s a közhasznú célok (nevelésügy, betegápolás s általában a társadalom vagy egyes társadalmi osztályok anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására) minél tágabb keretében létesíteni.

Jelenleg – a cél és a kezelés módjának tekintetbe vételével az alapítványok következő nemeit különböztetik meg: egyházi és világi alapítványok, köz- és magán alapítványok. A vallás-, tanulmányi, egyetemi s egyéb akár egyházi, akár világi közalapítványok felett való állami főfelügyelet gyakorlásának nyilvántartó, ellenőrző és jogi szakközege a közalapítványi kir. ügyigazgatóság. A magán alapítványok egyik legpregnánsabb alakja a családi alapítvány. Főleg abban különbözik a családi hitbizománytól, hogy az alapítványi vagyon, nem az egyes családtagok tulajdona. Saját különös rendeltetésében bírja jogi fennállásának – jogalanyiságának erőforrását s hogy az alapítvánnyal, mint jogi személlyel szemben a kedvezményezett családtagok csupán követelési viszonyban állnak, míg a családi hitbizomány kötelékéhez tartozó vagyonnak a birtokban levő családtag (hitbizományi birtokos) a tulajdonosa, akinek tulajdoni jogát az utódlásra hivatott családtagok érdekének megóvására szolgáló elidegenítési tilalom korlátozza.”

Az alapítványoknak régi hagyománya vannak Magyarországon és egész Európában. Eredetileg a nemesi családok által létrehozott pénzbeli vagy vagyoni alap volt különféle jótékony célokra, az iskolázás, egészségügyi ellátás fejlesztésére, az egyház, a családtagok támogatására stb. Ez része volt a földesúri kötelezettségeknek. 1030 körül Szent István király alapított ispotályt a magyar zarándokok részére Jeruzsálemben, majd 1135-ben Petronella úrnő vásárolt ugyanitt házat a zarándokok elszállásolására. Ezen intézmények később a Szent István Kanonokrend kezelésébe mentek át. Horváth György és Szirmay Mihály Miskolcon 1407-ben a Mindenszentek ispotályos egyház igazgatójának Tenke falut adományozta egy halotti mise alapítványául.

Számos nagy országos intézmény alapítványként jött létre. Buda 1686-os visszafoglalása után Széchenyi György esztergomi érsek több mint félmillió forintot hagyott a budai várfalak helyreállítására, a jezsuita és a kapucinus rendház felépítésére, a pesti invalidus házra és a polgári kórházra. A 18. században további templomok, zárdák, vallási emlékművek, búcsújáró helyek létesültek. Az 1760-90-es években a pesti tanácsnál egyszerű polgárok is tettek 2-20 ezer forint összegben alapítványokat a szegények és öregek javára. Széchényi Ferenc 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeum és az országos könyvtár alapjait teremtette meg.

Marczibányi István 1815-ben a Nemzeti Színház, a Rókus-kórház, a budai irgalmas és a Szent Erzsébet gyógyító rendnek tett alapítványt.

Budapest szinte minden jótékony intézete alapítványként jött létre: szegényház Budán és Pesten (1817), vakok intézete (1826), árvaház (1843), Irgalom Háza (1892), Menház (1893), szülőotthon (1910), Kisipari Hitelintézet (1918). Kisebb alapítvány sok volt.

Polgárok, társaságok, egyesületek intézmények, létesítettek árvák nevelésére, tanulók jutalmazására, kórházi ápolásra stb.1934-ben a főváros már 407 alapítványt kezelt: árvaházi helyekre 102 alapítványt, diákok jutalmazására 65 alapítványt, özvegyek, árvák, vakok javára 59 alapítványt, menhelyekre, szeretetotthonokra 52 alapítványt, sírok, kripták fenntartására 41 alapítványt,kórházi ápolásra 39 alapítványt,egyéb szociális célokra 24 alapítványt,irodalmi és művészi díjakra 18 alapítványt, kiházasításra 7 alapítványt.

A második világháború utáni szocializmus a társadalmi élet összes eleme fölött igyekezett központi hatalmat gyakorolni. Ezért az alapítványok a harmadik szektornak nevezett többi társadalmi szervezettel, egyesülettel együtt elveszítette önállóságát vagy teljesen megszűnt. Az állam központosította a szociális feladatok ellátását is. Független alapítványok létrehozására és a civil szféra újjászerveződésére csak az 1989-es rendszerváltás után kerülhetett sor.

A rendszerváltás előtt a Polgári Törvénykönyv eredeti rendelkezései szerint az alapítvány olyan önálló vagyon volt, amelynek felhasználási célját az alapító határozta meg, kezelésére megfelelő szervet rendelt ki, s a vagyonból származó jövedelmet a kezelő szerv a cél szolgálatában köteles volt felhasználni. Ha az alapító kezelő szervet nem jelölt meg, a felügyeleti hatóság intézkedett annak felállításáról.

A rendszerváltás óta nincs felügyeleti szerv, a törvényességi felügyeletet a bíróság látja el. A törvény elismeri, hogy az alapítvány jogi személy.
Az alapítvány jogállásáról a módosított Polgári törvénykönyv (Ptk., 1959. évi IV. törvény) így rendelkezik:

„74/A. § (1) Magánszemély, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban együtt: alapító) – tartós közérdekű célra alapító okiratban alapítványt hozhat létre. Alapítvány elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatása céljából nem alapítható. Az alapítvány javára a célja megvalósításához szükséges vagyont kell rendelni. Az alapítvány jogi személy.

(2) Az alapítvány a bírósági nyilvántartásba vételével jön létre. A nyilvántartásba vétel nem tagadható meg, ha az alapító okirat az e törvényben meghatározott feltételeknek megfelel.

(3) A nyilvántartásba vétel után az alapító az alapítványt nem vonhatja vissza.

(4) Az alapítványt annak székhelye szerint illetékes megyei bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság (a továbbiakban együtt: bíróság) veszi nyilvántartásba. A nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet a bírósághoz az alapító nyújtja be. A kérelemhez csatolni kell az alapító okiratot.

(5) A bíróság a nyilvántartásba vételről nem peres eljárásban, soron kívül határoz. A bíróság a nyilvántartásba vételről szóló határozatát az ügyészségnek is kézbesíti.

(6) Az alapítvány a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. A törlésre megfelelően alkalmazni kell az alapítvány nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat.

74/B. § (1) Az alapító okiratban meg kell jelölni az alapítvány
a) nevét;
b) célját;
c) céljára rendelt vagyont és annak felhasználási módját;
d) székhelyét.

(2) Az alapító okiratban az alapító rendelkezhet az alapítványhoz való csatlakozás lehetőségéről és egyéb feltételekről is.

(3) Az alapító az alapító okiratban az alapítvány szervezeti egységét jogi személynek nyilváníthatja, ha a szervezeti egységnek önálló ügyintéző és képviseleti szerve van, valamint, ha rendelkezik a működéséhez szükséges, az alapítvány céljára rendelt vagyonból elkülönített vagyonnal.

(4) Ha az alapító az alapítványhoz való csatlakozást megengedi (nyílt alapítvány), az alapítványhoz – az alapító okiratban meghatározott feltételek mellett – bárki csatlakozhat. Nyílt alapítvány alapításakor az alapítvány rendelkezésére legalább olyan mértékű vagyont kell bocsátani, amely a működése megkezdéséhez feltétlenül szükséges.

(5) Az alapító az alapító okiratot indokolt esetben – az alapítvány nevének, céljának és vagyonának sérelme nélkül – módosíthatja. A módosításra egyebekben az alapítvány nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(6) Az alapítvány gazdálkodására az egyesület gazdálkodására vonatkozó szabályok [62. § (3) bek.] az irányadók.

74/C. § (1) Az alapító – az alapító okiratban – kijelölheti a kezelő szervet, illetőleg ilyen célra külön szervezetet is létrehozhat. A kezelő szerv (szervezet) az alapítvány képviselője.

(2) A bíróság köteles kezelő szerv (szervezet) kijelöléséről gondoskodni, ha erről az alapító nem rendelkezett, illetőleg a kezelő szerv (szervezet) a feladat ellátását nem vállalja.

(3) Nem jelölhető ki, illetve nem hozható létre olyan kezelő szerv (szervezet), amelyben az alapító – közvetlenül vagy közvetve – az alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat.

(4) Ha az alapító az alapítvány kezelésére külön szervezetet hoz létre, az alapító okiratban rendelkeznie kell annak összetételéről és meg kell jelölnie az alapítvány képviseletére jogosult személyt, ha pedig a képviseletre többen jogosultak, úgy a képviseleti jog gyakorlásának módját, illetőleg terjedelmét is. A képviseleti jog korlátozása jóhiszemű harmadik személy irányában hatálytalan.

(5) A kezelő szerv (szervezet) vagy annak tisztségviselője (tagja) által a feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az alapítvány a felelős. A tisztségviselő (tag) az általa e minőségében az alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel.

(6) Ha a kezelő szerv (szervezet) tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti, az alapító a kijelölést visszavonhatja és kezelőként más szervet (szervezetet) jelölhet ki. Az alapító halála, megszűnése után ez a jogosultság a bíróságot illeti meg.

74/D. § Ha az alapítvány létrehozása végrendeletben történt, arról a bíróságot értesíteni kell; ezt az alapítványt közérdekű meghagyásnak kell tekinteni, amennyiben létrehozása nem felel meg a törvényben meghatározott feltételeknek.
74/E. § (1) A bíróság az alapítványt a nyilvántartásból törli, ha az alapító okiratban meghatározott
a) cél megvalósult;
b) idő eltelt;
c) feltétel bekövetkezett.

(2) Az alapítványt akkor is törölni kell a nyilvántartásból, ha a bíróság az alapítványt megszünteti vagy más alapítvánnyal való egyesítését rendeli el.

(3) A bíróság az ügyész keresete alapján az alapítványt megszünteti, ha céljának megvalósítása lehetetlenné vált, illetőleg ha jogszabály-változás folytán a bejegyzést meg kellene tagadnia.

(4) A bíróság az alapítványt megszüntetheti, ha a kezelő szerv (szervezet) tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti és az alapító – a bíróság felhívása ellenére – a kijelölést nem vonja vissza és kezelőként más szervet (szervezetet) nem jelöl ki.

(5) A megszűnt alapítvány vagyonát – az alapító okirat eltérő rendelkezése hiányában – a bíróság hasonló célú alapítvány támogatására köteles fordítani.

(6) A bíróság az érdekelt alapítók közös kérelmére – új alapítvány létrehozása vagy más alapítványhoz való csatlakozás céljából – elrendelheti az alapítványok egyesítését, ha ez az érintett alapítványok céljainak megvalósításával összhangban áll. Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelemhez az új, illetőleg a megfelelően módosított alapító okiratot is csatolni kell, egyebekben a bíróság eljárására az alapítvány nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

74/F. § (1) Az alapítvány működése felett az ügyészség a reá irányadó szabályok szerint törvényességi felügyeletet gyakorol.

(2) Ha az alapítvány működésének törvényessége másképp nem biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat. A bíróság határidő kitűzésével kötelezi az alapítvány kezelőjét, hogy az alapítvány jogszabálynak megfelelő működését állítsa helyre. A határidő eredménytelen eltelte után a bíróság az alapítványt megszünteti. ”

A közalapítvány

2006. előtt az Országgyűlés, a Kormány, valamint a helyi önkormányzat képviselő-testülete közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából hozta létre. A Ptk. 74/G.§-a szabályozta 2006. augusztus 24. előtt, de deregulációra került sor átmeneti, továbbélő szabályokkal, ez azt jelenti, hogy a még létező közalapítványok alapítványként megszorító szabályokkal működhetnek. Ma a 2006. évi LXV. törvény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról tartalmazza ezeket a megszorító szabályokat.